Végre használható játszótere van az Omszk parknak

Share

Tegnap adták át az új játszóteret és fitnesz parkot az Omszk parkban a focipályák után. Nem volt nehéz a régi, használhatatlan játszótérnél jobbat létrehozni. Annál szinte bármi jobb lett volna. Emlékeztek még a kavicstengerre, amiben bokáig süppedtünk? És az egy darab dínó mászókára, ami balesetveszélyes és nyáron a forróság miatt használhatatlan volt?

Ezek szerencsére eltűntek. A régi, nagy fák viszont megmaradtak és újakat is ültettek az új játszótér területére, így végre árnyék is lesz nyáron a kánikulában. Megmaradtak a régi hinták is, csak a helyük változott. Már a nagyoknak és a kicsiknek is van külön helye és rengeteg hely van ücsörögni, pihenni is. Vannak padok, pihenőszékek, asztalok padokkal és van egy pingpongasztal is. A legnagyobb attrakció pedig a Budakalász címerét felidéző trambulin, bár ez lehetett volna picit nagyobb is, mert olyan jó móka.

A gyerekek mégis a – reményeink szerint majdani füves részen – lefagyott jeget élvezték legjobban a tegnapi zimankóban.

Mint tudjátok, már nagyon régen, számtalanszor jeleztük, hogy az Omszk parki játszótér használhatatlan, nem megfelelő a gyerekek, családok számára és bár néhány fejlesztést sikerült elérni, (járda a kavicstengerben, árnyékoló a homokozó fölé, több pad, valami a kicsiknek is) a valódi megoldást ez az új játszótér hozta el. Így a park legalább ezen része végre használható lesz. biztosak vagyunk benne, hogy sokakat vonz majd és sok kapcsolat alakul majd ki itt a budakalásziak között.

Külön öröm számunkra, hogy a játszótér tervezésébe a lakosságot is bevonta az Önkormányzat, több, mint 200 lakossági észrevétel és javaslat érkezett a közösségi tervezés során, amit a megvalósításnál figyelembe is vettek.

A 150 millió forint + áfa értékű beruházás a Belügyminisztérium vissza nem térítendő támogatásával és önkormányzati saját forrásból valósult meg.