Filmstúdiót tervez egy beruházó Budakalászra

Share

Tegnap részt vettünk egy tájékoztatón a tervezett filmstúdió beruházással kapcsolatban az Önkormányzatban. Rajtunk kívül jelen volt a 2011 Egyesület két képviselője, két önkormányzati képviselő, a két alpolgármester, főépítész asszony, jegyző úr és a kabinetfőnök. Sajnos a Duna-partért Egyesülettől senki nem jelent meg.

Mint megtudtuk a beruházás megvalósulása még egyáltalán nem biztos. Az önkormányzat belegyezése és támogatása nélkül nem valósulhat meg, de a beruházó is bármikor visszaléphet, hiszen más területek is szóba jöttek. A beruházó a Market Asset Management Zrt. lenne. Jelenleg az önkormányzat nem kötelezte el magát, mert olyan horderejűnek tartják a beruházást, aminek ügyében a lakosság bevonása nélkül nem dönthetnek. Ahhoz azonban, hogy mi lakók a megfelelő döntést tudjuk meghozni, szükséges, hogy az összes elérhető információ bírtokában legyünk. Ennek az informálásnak az első lépése volt a városban működő civil szervezetek tájékoztatása.

A beruházás méretei hatalmasak, ami elsőre megdöbbentő lehet. A stúdiók 20 m magasak, a főépület pedig 30 magas lenne a jelenlegi tervek szerint. Összehasonlítottuk méretarányos képen a Korda és az Origó stúdiókkal. Ezekhez képest nem lenne nagyobb, mert jelentős lenne a zöld terület az épületek körül. Az épületek közvetlenül a Metro áruház mögött állnának, de azoknál kétszer magasabbak lennének. Eltakarni gyakorlatilag lehetetlen őket, de a megjelenésük, színük lehet kevésbé tájidegen. Mivel a terület jelenleg szántó besorolású, ezért az Önkormányzatra is szükség van, hogy beépíthető legyen, Cserébe viszont kompenzációt kérhetünk. Ennek mértéke, mibenléte még kérdés, de enélkül nem jöhet létre a megállapodás. A terület mezőgazdaságilag nem értékes, most sem folyik ott számottevő művelés, kivéve az eperföldet, ami a beruházás teljes területének csak egy része. Ezért lehet az is, hogy már 2000 előtt gazdasági területnek volt kijelölve ez a rész. A jelenlegi tulajdonos szándéka mindenképpen a beépítés, aki egyébként nem a Gyógynövény Kutató Intézet, hanem egy attól független, de nevében hasonló ingatlanfejlesztő cég.

Fontos szempont, hogy a komplexum a védett vízbázison kívül valósulna meg, de a parkolók burkolva lennének, így innen szennyeződés semmikép nem kerülhetne a talajba. Az Önkormányzat, ahogy mi is, fontosnak tartja, hogy minél több fa ültetésével, minél több zöld területtel valósuljon meg a beruházás. Ezt szerencsére a Market Asset Menegment Zrt. is támogatja, így például a gát felől erdősávot telepítenének.

Ha megvalósulna a beruházás, az a város költségvetésben évi akár 200-300 milliós bevételt is jelenthetne, ami nem elhanyagolható összeg. Ez az ingatlanadóból és az iparűzési adóból folyna be. Több százan dolgoznánk a stúdiókban, akinek talán egy része budakalászi lehetne, így új munkahelyek jönnének létre helyben. Zaj szempontjából nem kell erős terhelésre számítani, de felmerült, hogy a 11-es út zaját a magas épületek visszaverhetik a város felé. Hogy ez ne legyen így, ahhoz szintén sűrű növényzet telepítésére lenne szükség. A forgalom nem a városon keresztül, hanem a M0 és a 11-es útvonalakon folyna. A díszleteket szállító kamionok mérete miatt a Lupaszigeti út kibővítésére szükség lenne. Mivel egy új út is épülne a Metro körforgalomtól a Duna-part Budapesthez közelebbi fele felé, a gát felszabadulhatna a forgalom alól. Ha itt valósulna meg a beruházás, viszonyleg gyors befejezésre lehetne számítani a beruházó tervei szerint.

Szerintünk a következő dilemmákat kell megválaszolnia a városvezetésnek és nekünk lakóknak:1. Ha mindenképp épül itt előbb-utóbb valamilyen gazdasági célt szolgáló beruházás, akkor mi a jobb, egy filmstúdió vagy valamilyen gyár vagy szállítmányozási központ?2. A várost ilyen mértékben meghatározó épületegyüttes hatásai és a várható bevételnövekedés arányban vannak-e?3. Bár a beruházó eddig készségesnek mutatkozott a város által támasztott kérések teljesítésére, hol az a határ, aminek nem teljesülésé esetén már nem járulunk hozzá a beruházáshoz?

Nagyon kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is!

2021.05.06.