Kérdés a mozgáskolátozott parkolóról

Share

Miután sikerült elérnünk, hogy az Önkormányzat a törvényi kötelezettségeinek eleget téve felfesse a mozgáskorlátozott parkolót az Omszk Parknál, több jelzést is kaptunk, hogy a Szentistvantelep HÉV megállóban lévő parkolóban sincs kijelölve ilyen hely.

Először 2019. június végén jeleztük az illetékeseknek a problémát. Azt a választ kaptuk, hogy azért nincs kijelölve a mozgáskorlátozott parkolóhely, mert az hivatalosan nem parkoló, hanem rendezvénytér. Ekkor javaslatot tettünk arra, hogy minősítsék át a területet parkolónak, hiszen amúgy is ekként funkciónál és jól láthatóan annak lett kialakítva. A városfejlesztési osztály akkori vezetője válaszában úgy fogalmazott, hogy ameddig a témában új önkormányzati vezetői álláspont nem érkezik, addig a hivatalnak nem áll szándékában a rendezvényteret parkolónak átminősíteni. A törvény viszont úgy fogalmaz, hogy ha a közérdekű bejelentés jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslatot tartalmaz, azt a jogalkotói hatáskörrel rendelkező személynek vagy szervnek is meg kell küldeni, azaz nem a hivatalnoknak, hanem a városvezetésnek kellett volna válaszolnia. 2019. novemberének végén kézhezkapott levélben már úgy nyilatkozik a városfejlesztési osztályvezető, hogy a szükséges jogi és műszaki feltételeket körbejárják és a szükséges hivatali intézkedéseket megteszik.

Benne vagyunk egy több, mint egy éve tartó pandémiában, de úgy gondoltuk, hogy ideje megkérdeznünk, hogy mi a helyzet most a mozgássérült parkoló kialakításával, amire egyébként törvény kötelezi az önkormányzatot.

Izgatottan várjuk a válasz és reménykedünk, hogy végre pont kerülhet az ügy végére.

2021.05.10.