Omszk park

Share

A közmeghallgatáson Fetterné Ferenczy Beatrix, környezetvédelmi és rendészeti osztályvezető tájékozatott minket az önkormányzat terveiről a parkkal kapcsolatban.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, kétszer történt fakivágás az Omszk parkban a közelmúltban.
Ennek pótlására az ügyeben eljáró Pomázi Önkormányzat nagyjából 150 fa ültetését írta elő. Ebből 30 db-ot az erdőhát utcában már elültettek. A fennmaradó fákat az Omszk-tó József Attila utcai oldalán, illetve a 11-es út mentén ültetik majd el.

Ez azt is jelenti, hogy a 2014-es választási programban ígért zajvédő falról a 11-es út mentén lemondtak. A zaj-, és porvédelmet a fatelepítéssel kívánják megoldani.
A fásítást még idén elvégzik.

Kérdésünkre azt is elmondták, hogy leszámítva az új teniszpályák mögött 3000 nm-en épülő Sportkollégiumon kívül a továbbiakban sem elkerítéssel, sem építménnyel nem tervezik tovább csökkenteni a tó köröli zöld területet.

2018.10.19.