Múlt hét szerdán tartotta a budakalászi képviselő-testület ezévi első közmeghallgatását.
A közmeghallgatás a szokásos helyen került megrendezésre, a Faluházban. A 17 órai kezdésre nagyjából 40-50 ember gyűlt össze. Ez valószínűleg annak is volt köszönhető, hogy jelen volt Vitályos Eszter, a térségünk nemrég megválasztott országgyűlési képviselője is, aki az első napirendi ponthoz hozzá is szólt. A képviselő-testületből két fő hiányzott, Tolonics István, – aki később megérkezett – és Rogán László, aki az elmúlt négy év minden közmeghallgatását kihagyta. (Gyakorlatilag, mióta nem polgármester, egyetlen közmeghallgatáson vagy lakossági fórumon sem vett részt, tudomásunk szerint) Sajnos Vitályos képviselőasszony távozásával jócskán megcsappant a jelenlévők száma. Viszont úgy vettük észre, hogy az élő közvetítést nagyjából 60 néző követte, azóta pedig több százhoz jutott el a felvétel.
A közmeghallgatás egy testületi ülés, melynek egyik napirendi pontja a lakók kérdéseinek, panaszainak meghallgatása. Leggyakrabban ez az egyetlen napirendi pont. Most, ahogy már ősszel is, a közmeghallgatáson kívül hat nyílt napirendi pontot is tárgyalt a testület, mielőtt elérkeztünk volna a valódi közmeghallgatáshoz. Ez volt a 7. napirendi pont, így a közmeghallgatás valójában csak 17:50 körül kezdődött el. Ekkor Dr. Göbl Richárd polgármester úr 10 percben összefoglalta az elmúlt időszak eseményeit. Ezután az előre beküldött kérdések megválaszolása következett volna, de mivel az országgyűlési képviselőasszony távozni készült Göbl polgármester úr felkérte azokat, akik a jelenlététben szeretnének kérdést feltenni, hogy jelentkezzenek. Ez elég nagy kavarodást okozott, hárman is jelentkeztek, de csak a mikrofonhoz legközelebb eső kaphatott esélyt, mert Vitályos Eszter közben elbúcsúzott. Az első hozzászóló több témát is érintett, többek között az Arany János utcai önkormányzati ingatlan kiürítését. Egy úr a környékre tervezett korház helyéről értekezett, egy hölgy a kerítések építésére vonatkozó szabályokról érdeklődött és egy fiatalember egy konkrét telekre bejegyezgetett elővásárlási jog miatt tett panaszt a tulajdonos megbízásából. Ezek után Nágel István befejezte az előre beküldött kérdésekre adott válaszok felolvasását. Majd még három felszólaló következett. Egy kisajátítási témában az ügyintézés felgyorsítását kérte, egy másik a közösségi közlekedés fejlesztésére hívta fel a figyelmet a városon belül, illetve a közlekedési díjak igazságtalanságaira. Ezek megoldására is tett javaslatot. Végül mi tettük fel az összegyűjtött kérdéseket. A közmeghallgatás háromnegyed nyolckor ért véget.
Nem tartjuk szerencsésnek más napirendi pontokkal összevonni a közmeghallgatást, – hacsaknem a többi napirendi pont az ülés végére kerül vagy nem értesítik egyértelműen a lakókat erről – mert a résztvevők idejét rabolja. Ezt el is mondtuk a helyszínen.
Továbbra is szeretnénk, ha gyakrabban lenne közmeghallgatás és nagyobb lenne a lakosság aktivitása. Most is igazolódott, hogy ha fél évente tart meghallgatást a város, akkor nem húzódik olyan hosszan, mint az előző években. Így sokkal kibírhatóbb a képviselőknek és a lakóknak is. Mindkét cél érdekében, – látva az online közvetítés iránti érdeklődést – érdemes lenne megfontolni, hogy a helyszínen kívülről bejelentkezve is részt lehessen venni az eseményen.
12 fontos téma a közmeghallgatásról
1. A Rendőrkapitányság beszámolójából megtudtuk, hogy 2012 óta folyamatosan csökken a bűncselekmények száma Budakalászon. A tavalyi év azonban kiemelkedően jó év volt. Budakalászon 2021-ben 131 bűncselekményt követtek el, amely 41,2%-os csökkenést jelent a 2020-as 223 bűncselekményhez képest. Mindemelett ez egyben az elmúlt 12 év messze legalacsonyabb értéke is. Tendenciáját tekintve 2012 óta, amikor 720 bűncselekmény történt az év során, is folyamatos a csökkenés.
2. A Vasút sori óvoda építésének kezdete belátható időre került, mivel a héten lezárult a kivitelezésre kiírt pályázat. Várhatónak hamarosan kiválasztják a kivitelezőt.
3. A Felsővár utcával kapcsolatban elkészültek a kivitelezési tervek, de a megépítéshez még nincs anyagi fedezet. Ezt a város pályázat útján próbálja előteremteni, reményeik szerint még az idei évben. Az utca autóval és gyalogosan is biztonságosabb lesz. Kétirányú autós forgalomra is alkalmas lesz, a gyalogosoknak pedig végig kiépített járda segíti a biztonságos le- és feljutást. A későbbieknek, ha más feltételek is adottak lesznek, az utca egyirányúsítása is tervben van.
4. Hiányoltuk, hogy a város honlapján 2019-óta nem elérhetőek az ingatlaneladási adok, holott ez törvényi kötelezettség. Jegyző úr elmondta, hogy összesen egy ingatlaneladás történt, ami nem érte el a törvényben előírt 5 milliós értéket, ezért nincsnek fent az adtaok. Jeleztük, hogy azt is érdemes közzé tenni, ha nem történt eladás, sőt azt is jó lenne a lakosok tudtára adni, hogy milyen ingatlanokkal bővült a város vagyontára.
5. A közvilágítás kérdése az egész városban felülvizsgálatra kerül, hogy a fejlesztési területek meghatározásra kerüljenek, ezért a területi képviselőkön keresztük vagy bármilyen más bejelentési formában várják a közvilágítási hiányosságok bejelentését.
6. A civil ház-javaslatunkat egyelőre nem valósítja meg az önkormányzat. Arra ígéretet kaptunk, hogy megvalósul valahol a civil ház, de nem biztos, hogy az általunk javasolt helyen. ( A civil ház helyet biztosíthatna a városban működő különböző közösségek belső és nyilvános programjainak.)
7. M0-lal kapcsolatban megtudtuk, hogy sajnos eredménytelen lett a februárban kiírt tervezői közbeszerzés, ezért újra kiírta a pályázatot a NIF. Mivel a tervezési, engedélyezési folyamat 4-5 évet, a kivitelezés további 5 évet vesz igénybe, ezért 10 éven belül nem készülhet el az új szakasz. Korábbi ígéretek szerint 2020-ra készült volna el a körgyűrű folytatása.
8. Az EUROVELO 6 miatt kivágott fák pótlása a Duna-parton tavaly megtörtént.
9. A részvételi költségvetés, amit mi is már többször javasoltunk és a 2011 Egyesület programjában is szerepelt, a tervek szerint 2023-ban Budakalászon is megvalósul.
10. A DMRV adatai szerint évente 160-170 csőtörés történik Budakalászon, mivel az elöregedett hálózat rekonstrukciójára nincs keret. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden második, harmadid napon van csőtörés a városunkban. Épp erre a problémára hívja fel a figyelmet a novemberben indított petíciónk (link hozzászólásban), ami megoldási javaslatokat is tartalmaz. Ehhez már több önkormányzat is csatlakozott. Most is a csatlakozásra buzdítottuk, a képviselő testületünket.
11. Az OMSZK parkban 6-7 éve elvégzett fejélesztések sajnos mára használhatatlanok lettek. A tó körüli lámpák javítására az idén kerül sor, a futókör újjáépítésére pályázni fog az önkormányzat.
12. Az északi elkerülő út kivitelezési tendere lezárult és eredményes volt.