Csütörtökön, ahogy terveztük elvégeztük a  mini forgalomszámlálást

Share

A begyűjtött adatok alapján a Faluház melletti körforgalomba csúcsórában, azaz 16:30 és 17:30 között, több autó jutott be a lakóövezetnek számító Csapás utca – Káposztás köz felől, mint a főút, József Attila utca felől. Összességében az idő felében a főút a gyorsabb, a másik felében a mellékút, de a mért időszak alatt mégis hat autóval több jött át a Csapás utca felől, (215 vs 221) onnan, ahonnan nem kéne, és ahonnan mostantól lehetőség sem lesz.

Tudta-e ön, hogy a Csapás utca – Káposztás köz felől érkezők még annál is többen voltak, amit ahányan a József Attila utcából a Mező utca felé kanyarodtak?

Mi lehet ennek az oka?

Valószínűleg az, hogy nem csak a piros útvonalon haladó polgártársaink szegtek szabályt, hanem a sárgán haladók is; hiszen már a Mező utcába sem hajthatna be, akinek nem ott van dolga, mert ez lakó-pihenő övezet, ahogy a Hargita utca és társai is. Úgy tűnik, már a Tanító utcánál elkanyarodtak jónéhányan, hogy például a Hargita utcán vagy valamelyik párhuzamos utcán keresztülhajtva, szabálytalanul közelítsék meg a körforgalmat. Ezzel a József Attila utca forgalmát is blokkolták.

Biztosak vagyunk benne, hogy a tóparti utcákban lakók is meg tudják erősíteni, ami nekünk is világos lett a mini forgalomszámlálás után.

Az utcák betontömbbel való lezárására nem is lett volna szükség, ha minden sofőr betartja a Kresz táblákkal jelölt szabályokat. Sajnos nem így volt!

A lezárástól az áthaladás igazságosságának növekedését várjuk. A magyarországi közlekedési kultúrát és úthálózatot ismerve jobbnak gondoljuk, ha a tranzit és az áthaladó forgalom a főutakon, és nem a kis önkormányzati utcákon halad. A mellékutcák nem ilyen forgalomra lettek tervezve. Nincsenek meg a gyalogosok biztonságos közlekedésének feltételei sem, Nincs járda, zebra stb.

Mostanra már talán mindenki tudja Kalászon, hogy a főutakat a Közútkezelő, azaz az állam felügyeli, szabályozza. Az önkormányzat csak a mellékutakat tudja szabályozni, ezért nem is várhatjuk, hogy a főutakon a közeljövőben bármiféle változás legyen. A helyzet javítása csak a mellékutcákban megvalósítható, de legalább ott tegyük meg, amit tudunk.

A most egyik irányból lezárt utcák lakói komoly áldozatot vállaltak azért, hogy a csúcsidei forgalom ne a házuk előtt menjen el, hiszen ők is csak az egyik irányból tudnak most behajtani az utcájukba, így sok esetben kerülniük kell. Ráadásul nem csak csúcsidőben, hanem egész nap. Ha ez a megoldás beváltja a hozzáfűzött reményeket, akkor más, átmenő forgalommal sújtott mellékutcákon is bevezetésre kerülhet.

Október 13-án egy egész települést átfogó forgalomszámlálást tartunk, ott többek között az is kiderül majd, hogy a most bevezetett változások milyen hatással lesznek a József Attila utca és a körforgalom forgalmára. Ehhez sok segítőre lesz szükségünk. Várjuk önkéntesek jelentkezését a civilkalasz@gmail.com címen!