Közügy

ÉVES KÖZMEGHALLGATÁS 2017.12.12., 18:00

Budakalász város képviselő-testülete idén december 12-én tartja kötelező éves közmeghallgatását a Faluházban. Mire való a közmeghallgatás? Ez egy olyan testületi ülés, ahol a minket képviselők beszámolnak éves munkájukról, terveikről, majd meghallgatják minden ügyes bajos, gondunkat...

Újra lakossági felmérés zajlik Budakalászon

2014 májusában és decemberében egy pályázat keretében lakossági felmérést végzett két kutatócég az önkormányzat megbízásából. Az Európai Unió 22 millió forinttal támogatta a projektet. Mobil és vezetékes telefonon kérdeztek meg alkalmanként 500 lakost, ahogyan azt...

Még mindig latin

10 nappal ezelőtt jeleztük az Önkormányzatnak, hogy a honlapjukon szereplő, kötelező adatkezelési nyilatkozat helyett egy latin töltelék szöveg olvasható. Ma újra ránéztünk. Ma is ugyan ez a helyzet. Impresszum továbbra sincs. Ebből tudhatnánk meg, hogy...

Rogán László polgármester fizetése 2017-ben

Mennyi az annyi? Mostanában sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy a városunk vezetői mennyi fizetést kapnak a munkájukért. Múltheti ülésén a képviselőtestület szavazott a 2018-as év munkatervéről. Ebben az előterjesztésben szerepelt a Polgármester úr második félévi...