Bár a Közmeghallgatáson elzárkózott a városvezetés új játszóterek kialakításától a régieket új játékokkal bővítik, például az Omszk Parkban. Segítsünk ötletekkel!
Talán emlékeztek, a decemberi Közmeghallgatásra feltettünk egy kérdést, várható-e újabb játszótér létesítése tekintettel a sok beépítések miatt is megnövekedett gyerekszámra. Akkor azt a választ kaptuk, hogy nem tervezik, ez így mennyiségben és felszereltségben is elég. Esetleg ha lesz pályázat, majd pályáznak.
De Isten meghallgatta a kalászi szülőket és a CivilKalászt, hiszen nem sokkal a Közmeghallgatás után elindult a Béke sétányi játszótér rendbehozatala. Majd a 2018-as Költségvetésben is örömmel láttuk az Omszk park játszótér bővítésre szánt összeget.
Segítsük ötletekkel az önkormányzatot, mi az, amit szívesen látnánk, amit használnának a gyerekeink az Omszk Parki játszótéren? Kérjük, ha van máshol kedvenc játszóteretek és azon kedvenc játszótéri „bútorotok”, akkor azt fotózzátok le nekünk és a hozzászólásként osszátok meg velünk!
A legnépszerűbb javaslatokat eljuttatjuk az illetékesekhez.
Annyit elárulunk, a CivilKalász tagoknak nagy álma egy hajó, már csak azért is, merthogy a tóparton van a játszótér, meg hát a Duna is szerves része az életünknek. Néhány ilyen játszóhajót találtunk is már. 🙂 Nézzétek!
Rajta, küldjétek a fotókat! Kíváncsiak vagyunk a ti favoritjaitokra is. 🙂
A Közmeghallgatásra feltett kérdéseket és válaszokat itt találjátok:
https://www.facebook.com/notes/civilkalász/közmeghallgatás-összefoglaló-2017-ii/745978312239558/
A felvételt itt nézhetitek meg:
2018.02.28.