Lakossági tájékoztató az új iskola építéséről

Share

Tegnap tartott lakossági tájékoztatót az Önkormányzat és a kivitelező az új iskola helyén a Klisovác utcában az elkezdődött munkálatokkal kapcsolatban.

Az önkormányzat részéről jelen volt Major Ede, a választási körzet képviselője, Hegyvári János városfejlesztési osztályvezető, dr. Udvarhelyi István jegyző. Megjelent, Túri Attila volt főépítész, az épület tervezője is, de a háttérben maradt. A tájékoztatón nem vett részt.
A kivitelezőt, azaz a Swietelsky Magyarország Kft. Nagy Balázs és munkatársai képviselték.
A hallgatóságot nagyrészt a környék lakói tették ki, akik családostól jelentek meg.
Láttuk még a hallgatóság körében Pál Béla képviselőurat is.

Az érdeklődők már háromnegyed öt kor gyülekezni kezdtek, ennek ellenére a tájékoztató a meghirdetett negyed hatos kezdési időponthoz képest kicsit késve kezdődött, mert a megjelentek beszélgetésbe merültek.

A szót Hegyvári János osztályvezető vitte és a kérdésekre is ő válaszolt nagyrészt. Minden tekintetben felkészült volt.
A tájékoztató nem tartalmazott új információt a projektről. Fontos kiemelni, hogy a tegnap elkezdett munkálatok a régészeti feltárás részei. Amíg a szakértők nem adnak engedélyt, addig a valós építkezés nem kezdődhet el. Elhangzott az is, hogy mindkét jelenlegi iskola túlzsúfolt, ezért van szükség az új iskolára.
A lakossági kérdések leginkább a közlekedéssel kapcsolatosak voltak. Például a tervezett összekötő úttal kapcsolatosan érdeklődtek. Ez az út a madár utcákat (Ürömi domb) köti majd össze a Klisovác utcával. Így kitűnő egérutat biztosít majd a Pomázról Budapest felé közlekedőknek a Budai út helyett. Az út építése még nem kezdődik el egyelőre, Földhivatali ügyintézési gondok miatt, ezért ezzel kapcsolatban nem sok információt tudtak adni az illetékesek.
Azzal kapcsolatban, hogy hogy alakul a forgalom az építkezés során és az iskola megnyitása után, a lakók nem kaptak kielégítő válaszokat.
Mint megtudhattuk, a munka hétköznap 8-17 óráig folyhat a helyi szabályok szerint. A hétvégi munka engedélyköteles, de vasárnap így sem végezhető semmilyen munka az építkezésen. A kivitelező megerősítette, hogy szeretnének hétvégén is dolgozni, annak érdekében, hogy hamarabb kész lehessenek. Az önkormányzathoz viszont ezidáig még nem érkezett ilyen igény. A lakók kérték, hogy, ha kiadnak engedélyt a hétvégi munkavégzésre, arról a lakosságot is értesítsék.

A későbbi forgalommal kapcsolatban, amikor már üzemel az iskola azt mondták, hogy az ide járók az Ürömi dombról illetve a Prekobrdoból érkeznek majd a patakvölgybe, így nem növelik sem a Budai út, sem a Klisovác utca forgalmát. Kérdésként elhangzott, hogy ha minkét iskola zsúfolt, akkor logikusan onnan is átjönnek majd az új iskolába gyerekek, akkor hogy biztosítható, hogy csak a két dombról járjanak majd ide iskolások.

Az egyik közelben lakó hölgy szembesítette az önkormányzat jelenlévő képviselőit a 2014-es Fideszes választási újsággal, amiben még az szerepel, hogy az új iskolát a Klenity városrészben képzelik el, ezért a KLIKK-nek felajálnják az ottani önkormányzati terület egy részét. Vajon miért változott meg az önkormányzat álláspontja 2016-ra? Erre sajnos megint nem érkezett értékelhető választ. Hegyvári azt javasolta, hogy ezt az alpolgármestertől kellene megkérdezni. Elhangzott, hogy a jelenlegi építési terület már hosszú ideje intézményi terület. Korábban a tervezői tájékozatón erre azt a választ adták, hogy az önkormányzat azért vetette el a Klenity helyszínt, mert az nem volt közművesítve. Ez valóban igaz, de még 2016-ban saját forrásból közművesítette az önkormányzat, közvilágítást is kiépített, majd eladta az így kialakított összközműves építési telkeket, javarészt a Netrax közeli vállakozásnak, ahol hamarosan felépültek a már ismert zsúfoltan elhelyezkedő házak. Most az is elhangozott, hogy ott nem volt önkormányzati terület, de ez nyilvánvalóan tévedés, ezért többen is felhördültek. A Klenityben jelenleg is több ezer nm önkormányzati tulajdonú terület van.

Zöldterület pótlásával kapcsolatban is érkezett kérdés. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy Nem terveztek ezzel külön. Az iskola kertjét ligetesre igyekeznek alakítani, itt 60 fát fognak elültetni.
Egy hozzászóló felvetette, hogy az útra felhordott sárréteg elkerülése végett előbb a parkolót kellene megépíteni így az érkező teherautóknak nem kellene a burkolt részről lehajtani. A kivitelezőnek nem igazán tetszett az ötlet, technikai problémákat említett, amik miatt nem megvalósítható ez a javaslat.
Felmerült, hogy az ismerten belvizes terület nem fog-e problémát okozni az építkezés során. Nagy Balázs elmondta, hogy amikor a talajvizsgálat készült, másfél méter mélyen találtak talajvizet, ami nem probléma. Mint mondta, majd meglátjuk menet közben, hogy okoz-e ez problémát.
Valaki megkérdezte, bár nem kapcsolódott szorosan a tárgyhoz, hogy a Prokobrodóban ígért közvilágítás fejlesztés mely területeket érinti majd. Hegyvári úr elmondta, hogy azokat az utcákat, ahol már zúzott kő van.
Majd a vége felé egy úr megkérdezte az önkormányzat képviselőit, hogy „végéig ilyen cinikusak lesznek az építkezés alatt?” Ezt a jegyző úr kikérte maga és a kollegája nevében.

2019.04.02.