Késik a tűzifatámogatás

Share

Tavaly nyáron fogadta el a kormány legújabb rezsicsökkentő intézkedéseit, miután a választások előtt a gázzal és távhővel fűtőknek 12.000 Ft egyszeri támogatást nyújtott. Most azokhoz is el akarták juttatni ezt, akik eddig nem részesültek a rezsicsökkentésből, azaz azoknak, akik fával vagy szénnel fűtenek.

Tüzelőt azóta sem kapott senki Budakalászon.

Október 15-ig kellett beadni az igényeket a hivatalba. Január vége felé keresett meg minket valaki, hogy nem tudunk-e arról, mikor érkezik az igényelt támogatás, hiszen hamarosan vége a télnek, fogytán a tüzelő. Mivel semmi információnk nem volt erről, többek között mi is kérdéssel fordultunk az önkormányzathoz, amire még nem kaptunk választ, de ezután a helyi médiában megjelent két cikk is a témában. Ebből megtudhattuk, hogy 4 hónapra volt szüksége a Katasztrófavédelemnek, hogy ellenőrizzen, minden igénylőt. (Eredetileg az ellenőrzés csak lehetőség volt, nem volt kötelező a kiutaláshoz.)

Ebből az információból két következtetést vonhatunk le
– Budakalászon rengetegen fűtenek kizárólag fával vagy szénnel
– vagy a hatóságok a január végi mozgolódásig egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy a kormány által finanszírozott támogatást eljuttassák az emberekhez.

Tény, hogy máshol sem zökkenőmentes a rezsicsökkentés ezen módja, hiszen a kormánytól kapott pénzt nem lehet a tüzelő szállítására fordítani, azt egyénileg kell megoldani. De nyakunkon a jóidő, mit kezdenek majd a tűzifával, amikor már elmúltak a hidegek?
Ez inkább tavaszi rezsicsökkentés lesz…

2019.02.20.