Összefoglaló 2018

Share

Most, hogy itt az év vége, készítettünk egy ősszefoglalót a 2018-as évünkről. Engedjétek meg, hogy azt mondjuk, büszkén vettetünk számot a CivilKalász elmúlt évével. Reméljük, hogy a jövő év is legalább ilyen eseménydús lesz.

Januárjában részt vettünk az Eurovelo 6 lakossági egyeztetésén és a hozzá kapcsolódó fórumon.

A negyedig nyilvános találkozónkat február 16-án tartottuk.
Majd a város költségvetésének tárgyalása előtt elküldtük észrevételeinket, javaslatainkat a polgármester úrnak.

Márciusban részt vettünk egy beszélgetésen melyet az E-Demokrácia Műhely Egyesület szervezett, Civilek az Önkormányzati átláthatóságért címmel.
Majd közösen rendeztünk egy nyilvános eseményt március 20-án Az önkormányzati kommunikáció rendszerszintű problémái címmel.
Elértük, hogy az önkormányzat tegye mindenki számára nyilvánossá a 2017 novemberi felmérés eredményeit a városi honlapon.
Az Állampolgári Részvétel Hete keretében megkértünk minden a térségünkben országgyűlési képviselőségért induló jelöltet, hogy írja le, szerinte egy budakalászi miért szavazzon rá. A válaszokat szórólapon juttattuk el a budakalásziakhoz.

Áprilisban új kiadvánnyal jelentkeztünk, melyet 1500 példányban terjesztettünk.
A Zöld vagy Zaj Lokálpatrióta csoporttal közösen jelültbemutató fórumot szerveztünk a választások előtt.
Szavazáson való részvételre buzdítottunk mindenkit, hiszen a demokrácia akkor működik jól, ha mindenki részt vesz a közös döntésekben.

Májusban a lezárás előtt kitakarítottuk a gyalogátjárót a focipályák között a várostakarítás alkalmával.
Kevély kaland címmel kirándulást szerveztünk a Budakalászt környező hegyekbe Gerstenkorn András vezetésével.
Lenyírtuk a füvet a kutyasétáltatótól a bevásárlóközpont szervízútjáig, hogy a gyalogút lezárása után megkönnyítsük az eljutást az üzletekig, buszmegállóig.
19-én tartottuk a Luppa-szigeti Civil Családi Pikniket Sanyi bácsi Büféjénél a Luppa-szigeten.

Júniusban részt vettünk a Pilisi Kóstolón, 4 órán keresztül folyamatosan sütöttök a palacsintákat és levendulaszörppel oltottuk a tikkadt nép szomját.

Augusztusban elértük az 1000 kedvelőt Facebook oldalunkon.

Szeptemberben megszerveztük a HOLNAP című film vetítését a Faluházban és részt vettünk az új lakásrendelet véleményezési eljárásában.

Októberben részt vettünk az éves közmeghallgatáson.
Elértük, hogy a város által eladásra kínált ingatlanok nagyobb nyilvánosság előtt legyenek meghirdetve, pl. honlap, Facebook, ingatlan.com
Javasoltuk az önkormányzatnak egy rövidebb gyalogút kiépítését a focipályák mögött, amit megfontolásra érdemesnek találtak.
Részt vettünk a Civilkollégium Alapítvány beleszolok.hu kampányában, amivel a közmeghallgatások fontoságára kívánták felhívni az önkormányzatok és az állampolgárok figyelmét.

Novemberben végigkísértük az új lakásrendelet megszületését. Elértük, hogy a népjóléti bizottság is tárgyalja azt.

Decemberben részt vettünk a HÉSZ módosítás véleményezési eljárásában és a hozzá kapcsolódó lakossági fórumon.
Elértük, hogy felkerüljenek a város honlapjára a kötelező közérdekű adatok az elmúlt másfél évből.

Közben folyamatosan hírt adtunk a városunk életét érintő fontosabb ügyekről, például: Sportkollégium, iskolák óvodák zsúfoltsága, új iskola építése, elkerülő építése, Vasútsori Óvoda, Mályva utcai építkezés, Budai út felújítása, Kálvária lakópark, Kőbányai úti lakópark, Holló utcai kőtörő, Kolónia felszámolása, közkutak, HÉV fejlesztések.

Nyilvános fórumunkon, a CivilKalász Közösen veled https://www.facebook.com/groups/1373778922642886/ csoportban lehetőséget biztosítunk, hogy meg tudják beszélni a helyiek a kérdéseiket, problémáikat, kapcsolatokat építsenek. A csoport létszáma hamarosan eléri a hétszáz tagot!

Köszönjük, hogy velünk voltatok!
Boldog új évet kíván a
CivilKalász csapata

2018.12.30.