Változások a veszélyhelyzet kihirdetésével a város vezeztésében

Share

A közmeghallgatásra feltett kérdéseinkre kapott válaszokat most külön-külön posztban osztjuk meg veletek. Nem szeretnénk, ha valamelyik téma elsikkadna a sok között és így arra is lehetőségünk nyílik, hogy minden témáról külön poszt alatt cseréljünk eszmét.

A veszélyhelyzet kihirdetésével jogilag is sok minden változott. Fontosnak tartjuk tisztán látni, hogy ebben a helyzetben hogy valósul meg a döntéshozatal, ezért most a városvezetés aktuális működéséről lesz szó. A válaszból kiderül, hogy a veszélyhelyzetben a polgármester látja egy személyben a képviselőtestület feladatait. Ez nem saját döntésén múlik, a törvény ettől való semmilyen eltérést nem enged. Sem online, sem levélben vagy bármilyen más módon a képviselők nem vehetnek részt a döntésekben, nem szavazhatnak, amíg a jelenlegi helyzet fennáll. Ezért február vége óta nem volt egy testületi ülés sem.

Kérdésünket és a teljes választ itt olvashatjátok:

Kérdés: Hogy, milyen formában és mikor ülésezik a testület? Ez hol követhető nyilvánosan?

Válasz: 2019 ősze óta minden testületi ülés nyilvános volt, az érdeklődők élőben követhették ezeket az interneten, valamint a jegyzőkönyvek is betekinthetőek Budakalász hivatalos honlapján az Önkormányzat menüpont alatt (itt megtalálhatóak a bizottsági ülések jegyzőkönyvei is). A veszélyhelyzetben azonban a képviselő-testület összehívására nincs lehetőség, a vonatkozó jogszabályok alternatív megoldás (pl. távszavazás) intézményét sem engedik, ehelyett a polgármester gyakorolja a települési önkormányzat Képviselő-testületének feladat- és hatásköreit. A fontosabb anyagokat (pl. szociális rendelet, 5 éves gazdasági program) a képviselők előzetesen megkapták és megkapják véleményezésre, a polgármesteri döntések a visszajelzések figyelembevételével születnek. Hivatalos testületi és bizottsági üléseket nem lehet tartani, de a döntések előkészítése céljából a képviselők egyes csoportjai természetesen tanácskozhatnak, pl. online értekezletek formájában. Ezeket nem tudjuk nyilvánossá tenni, viszont mindenkit arra bátorítunk, hogy konkrét kérdés esetén, vagy akár véleményük megismerése céljából keresse a képviselőket e-mailen vagy telefonon.

2020.06.02.