Ma két éve volt az utolsó évzáró a Vasútsori oviban

Share

Ma 2 éve volt az utolsó évzáró a Vasútsori oviban – ennek kapcsán foglaltuk össze bezárásának történetét

2015-ben a pedagógusnapon jelentette be Rogán László, hogy bezárják a Vasútsori óvodát. Ezután a szülők informálódni kezdtek ezzel kapcsolatban, s megtudták, hogy az önkormányzat az épületet már nem akarja óvodaként működtetni 2016 őszétől. A gyerekeket a Szalonka utcában újonnan kialakítandó csoportszobákban kívánják elhelyezni. Ezt a szülők nem tudták elfogadni, mert a Vasútsorra járó gyerekek többségének autó nélkül megközelíthetetlen lett volna a Szalonka utcai épület.

Kiderült az is, hogy a Szalonka utcában nem is valósítható meg az önkormányzat elképzelése. 2015 novemberében ezért sétát szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a nagy távolságra és aláírásokat gyűjtöttek a Vasútsori ovi bezárása ellen. De az önkormányzat hajthatatlannak bizonyult. A szülők kérését, hogy újítsák fel az épületet elutasították azzal, hogy 10 milliót kellene rákölteni (később már 30-40 millióról beszéltek), miközben ebben az időben kétszer 40 milliót költöttek a Telepi óvodára és hasonló összeget a Pomázi útra is. A szülők azon kérését, hogy építsenek a telekre új óvodát, azzal utasították vissza, hogy a szabályok nem engedik itt meg új óvoda építését.

A szülők annyi engedményt értek el ekkor, hogy a 2016 őszén még indult itt csoport, de új gyerekeket már nem vettek fel.

2016 tavaszára világossá vált az önkormányzat előtt is, hogy eredeti elképzelésük, a Vasútsori ovi bezárása hosszú távon nem megoldható, kellenek a plusz férőhelyek Budakalászra. Ez idő tájt megjelent egy pályázat is óvoda építésre. Az önkormányzat kommunikációja ekkor teljesen megváltozott; innentől kezdve arról beszéltek, hogy a Vasútsori óvodát újjá kell építeni a régi épület helyére, méghozzá nem a két csoportot, mint az eddigi épület, hanem három csoportszobát. A tervek ekkor elkészültek és a pályázatot beadták.

2017 őszén már nem indult itt csoport, a gyerekeket a Pomázi útra költöztették át, mondván, hogy amint nyernek a pályázaton el kell kezdeni az építkezést, ezért nem járhatnak oda gyerekek. Azóta az épület üresen áll. A megmaradt 18 budakalászi csoportban azóta jellemző a zsúfoltság. 2018. júniusában úgy döntött a képviselő testület, hogy nem vár tovább a pályázati pénzre, saját forrásból építik meg az óvodát. Erre 140 millió forintot el is különítettek az előző évi költségvetési maradványból. a tervek szerint 2019 őszén már meg akarták nyitni az óvodát, erre a 2019-es költségvetésbe további 150 millió forintot különítenek el. Ám a munka nem kezdődött el.

A 2019-es költségvetés elfogadásakor kiderült, hogy a félretett pénz sincs már meg és a megígért további összeg sem került elkülönítésre.

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy

2019.05.19.