Mennyire kiegyensúlyozott a TV Budakalász tájékoztatása?

Share

Készítettünk egy statisztikát az önkormányzat által finanszírozott helyi tévéadó egyik politikai műsorával kapcsolatban. A Fogadóóra című műsor 2018 évi adásait vizsgáltuk. A lenti ábrák magukért beszélnek.

A tavalyi évben összesen 32 adása volt a műsornak. Ennek kicsit több, mint felében politikailag semleges vendégek szólalhattak meg, mint például önkormányzati dolgozók, intézményvezetők, rendőrség, tűzoltóság képviselői. (17 alkalom) A fennmaradó 15 alkalomból 14-ben volt vendég a kormányzó párt politikusa és 1 alkalommal ellenzéki politikus. Az annak ellenére volt így, hogy a képviselőtestület összetétele 64% kormánypárti és 36% ellenzéki vagy független politikusból áll. A négy nem Fidesz színeiben bejutott képviselő közül az év során csupán egy kapott meghívást a műsorba, így a többieknek nem volt lehetősége gondolatait, programját, az általa elvégzett munkát megismertetni a város lakóival.

Szerintünk ennél sokkal kiegyensúlyozottabb tájékoztatásra lenne szüksége Budakalásznak.

Forrás: http://www.szentendre.media.hu/tv-budakalasz/videok/fogadoora

2019.01.14.