Kalászi történelem

Share

  • 15.000 évvel ezelőttről származnak a legrégebbi Budakalászon feltárt leletek.
  • 1135 Budakalász első ismert nevének, Kalez-nek említése, jelentése: káliz, ami egy iráni eredetű, muzulmán vallású népcsoport volt.
  • 1276 Kaluzi Sándor latin nyelven tett tanúvallomást Margit királyleány szentté avatási perében, Kaluzi György pedig Hunyadi János mellett vitézkedett.
  • 1332-ben először említik, Budakalász templomát Ferenc pap adóbevallásában.
  • 1482-ben Lendvai Bánfy Miklós szerzett itt részeket Kovács István budai polgártól.
  • 1490-ben az óbudai apácáknak volt itt birtokuk.
  • 1562-ben földesura egy török, bizonyos Tavan Zagreb. 
  • 1580–81. évi adólajstromban is törököktől lakott faluként szerepel, keresztény földművesek elhagyták.
  • 1609-es és 1632-es összeírásokban már pusztaként szerepel, elnéptelenedett.
  • 1656 Budai Bornemissza Bolgár Pál tulajdonaként említi, bácskai birtokáról szerbeket telepít be.
  • 1694-ben további 34 szerb család költözött ide.
  • 1705-ben még 4 magyar családot sorolnak fel.
  • 1715 után a települést a Wattay család birtokolta. Újabb nagyobb létszámú szerb lakos telepedett meg itt. A települést a Wattay családba benősült széki gróf Teleki, Szemere, Fáy, Kubinyi, Okolicsányi családok is vezették.
  • 1728 a svábok megjelentek a faluban.
  • 1750-től Mária Terézia németajkú telepesekkel igyekezett a munkaerőhiányt enyhíteni.
  • 1770-ben 40 egész úrbértelket írtak össze Budakalászon.
  • 1828-as összeírás Kalászon 102 szerb, 69 német, 7 magyar, 3 szlovák, 1 zsidó családot talált.
  • 1880-ban állították fel a postát.
  • 1888-ban indult a gőzvasút Aquincumig.
  • 1925 augusztus 20-án kapta nevét Szentistvántelep. Az addig lakatlan területet először az Akarat Szövetkezet parcellázta.
  • 1946 a német ajkú lakosság nagy részét kitelepítették Németországba.
  • 1951-ben helyi népszavazás döntött arról, hogy Szentistvántelep Budakalászhoz tartozzon és ne Pomázhoz, mint addig.

Forrás:                                                                                                               

  • wikipedia
  • Budakalász Város Településszerkezeti Terve Örökségvédelmi Hatástanulmány Régészeti Szakági Munkarész
  • budakalász.hu