Jó hírek a közérdekű adatokkal kapcsolatban

Share

17-én megkaptuk a választ a június 19-én küldött bejelentésünkre a hiányzó közérdekű adatokkal kapcsolatban. Észrevettük már korábban, hogy 22-én az adatokat frissítették, ahogy erről titeket is tájékoztattunk. A most megérkezett hivatalos válasz azonban egyéb jó híreket is tartalmaz:

  • • Mint írják, a város hivatalos honlapja hamarosan megújul, aminek célja, hogy az átláthatóság jegyében minél szélesebb körű tájékoztatást nyújtsanak, ami a gazdálkodási adatokat is érinti.
  • • Elérhetővé teszik az Online szerződéstárat, ahova egyelőre a 2020-ban kötött szerződéseket töltik fel.
  • • És bár az Infotörvény csak az 5 millió forint feletti szerződéseknél teszi kötelezővé az elektronikus elérhetőséget, azt Önkormányzat mostantól a átláthatóság érdekében a bruttó 1 millió forint fölötti szerződéseket is feltölti majd a weboldalra. Mi ezeknek a híreknek csak örülni tudunk. ?

Ezek a változások sok adatigénylést tesznek majd szükségtelenné. Ezzel nem csak mi lakók járunk jól, hiszen jobban követhetjük, mi történik a közös pénzeinkkel, de a hivatali dolgozók is, hiszen nem kell majd az igénylőknek egyenként elküldeni a szerződéseket.

Alig várjuk, hogy az újításokat láthassuk is a honlapon!

Előzmény:

  • http://civilkalasz.hu/szerzodesek-ingatlaneladasok-nyilvanos-adatainak-frissitese/
  • http://civilkalasz.hu/friss-szerzodesek-ingatlaneladasok/

2020.07.20.