Közmeghallgatás beszámoló 2019.11.20.

Share

Az idei közmeghallgatás jóval több lakót vonzott, mint a legutóbbi, amin nagy bánatunkra nagyon kevesen vettek részt. Ez az érdeklődés valószínűleg annak köszönhető, hogy sokan voltak kíváncsiak az új testületre. Körülbelül 90-100 résztvevő jött el. Sikerült az előre betervezett időkorlátot is betartani, az ülés az utolsó felszólaló után 20:49 perckor ért véget. Összesen 21 lakó kért szót a helyszínen.

A TV Budakalász sajnos idén nem közvetítette élőben az ülést, de a hivatal friss beszámolója szerint a felvételek hamarosan elérhetőek lesznek.
A kihelyezett képviselő-testületi ülésen a 12 képviselőből 11 jelent meg. A közmeghallgatáson Rogán László nem vett részt. Az ülést a jegyző hiányában az aljegyző, dr. Papp Judit volt jelen.

Örömmel tapasztaltuk, hogy bizonyos javaslatinkat megfontolták a szervezők, például volt pogácsa és víz az előtérben. A pogácsa a szünetben el is fogyott. Jól jött, így vacsoraidőtájt. A polgármesteri beszámoló rövid, szűk fél órás volt, igaz lényegében csak az elmúlt egy hónap eseményeit ölelte fel, az év többi részére nem igazán tértek ki. Pedig a napirendi pont címe úgy fogalmazott, hogy „tájékoztatás az előző közmeghallgatás óta történt eseményekről”. Úgy néz ki, hogy ezt a feladatot a vezetés nem érezte magáénak. Mindazonáltal tartalmas volt az elmúlt hónap is és a jelenleg folyó, vagy tervezett beruházásokat mind érintettük; volt miről beszámolnia a polgármesternek.

A beérkezett kérdésekre a polgármester, a két alpolgármester és Váli István, a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság vezetője témánként válaszoltak, azaz a kérdések nem hangzottak el, így nehéz volt követni, hogy például a Civilkalász kérdései közül mi került már megválaszolásra és mi nem, illetve a mások által beküldött kérdéseket sem ismerhettük meg. Való igaz, hogy a módszer lerövidítette a válaszadást, de hasznos lett volna a kérdezőket és a kérdéseket valahogy megjeleníteni.
A témák napirendi pontokba rendezése nem működött igazán, így voltak témák, amikre többször visszatértek a válaszadók.
Sajnos a helyszínen felszólalók sorrendjét, annak kiszámíthatóságát nem sikerült biztosítani. A klasszikus iskolai jelentkezős módszert alkalmazták, amikor a sok feltartott kéz közül a tanár, – jelen esetben a polgármester – dönti el, kinek ad szót. Ezért sajnos sok volt az elégedetlen ember. Célszerű lenne legközelebb egy feliratkozást tartani a felszólalások előtt vagy akár közben is, így az időrendiség határozná meg a sorrendet én nem az, hogy ki hol ül, milyen magasra nyújtja a kezét vagy, hogy takarásban van-e. Így legalább kiszámíthatóbb lenne, hogy ki mikor következik és az is, hogy hány felszólaló van még hátra. Reméljük, jövőre ezek a problémák is megoldódnak.
Összességében azonban azt mondhatjuk, hogy jól szerepelt a testület, élén az új Polgármesterrel. Érezhető volt, hogy nagy energiával vetették bele magukat a munkába.

A polgármester úr azzal kezdte beszédét, hogy mindenkinek számot kell adnia a gyűlölködő és fölösleges beszédért, ami a kampány során elhangzott és új lapot kell nyitni. Beszélt a testületi és a hivatali munka új formájáról, valamint a bizottságok és tanácsadók feladatának felértékelődéséről.
Mint megtudtuk, szerencsére Budakalászon nem sokan távoztak a hivatali dolgozók közül, így bízhatunk benne, hogy a különböző szakterületeken zökkenő nélkül folyhat tovább a munka. Elmondták, hogy nagyobb mozgás a kommunikációs osztályon volt, ahol a három kolléga közül egy tartós betegszabadságra ment, egynek pedig lejárt a határozott idejű szerződése, így ide egy főt vettek fel, hogy folytatódhasson a munka. (Aki történetesen csapatunkhoz tartozott előtte).
A jegyző, dr. Udvarhelyi István felmentése megtörtént, felmentési ideje tart. A pozícióra pályázatot írnak ki. Addig is dr. Papp Judit látja el a feladatokat.
Két tanácsadó segíti a polgármester munkáját a választások óta. Dr. Deák Ferenc jogász, jogi tanácsadóként és Péterffy Gábor kommunikációs és kabinet főnökként. Ők egyelőre tanácsadói díjat kapnak. A múltkori költségvetésmódosításban szereplő, összesen bruttó 4,7 millió forint fedezi mindhárom fő két és fél havi díját.
A különböző témákkal kapcsolatban kapott információkat és a helyszínen elhangzott kérdéseket válaszokat külön posztban foglaljuk össze hamarosan.

Holnap pedig a Lupa-tó partján üzemelő parkolóval kapcsolatos beszámolónkat is olvashatjátok.