Jelöltek válaszai

Share

Ahogy ígértük, minden jelöltet megkerestünk kérdéseinkkel, hogy bemutathassuk őket. Szerintünk nagyon fontos, hogy mindenki éljen a jogával és részt vegyen lakhelyének döntéseiben. Ennek nagyon fontos mozzanata az, amikor közösen kiválasztjuk, hogy a következő években ki képviseljen minket. Ehhez a fontos döntéshez kívántunk segítséget nyújtani, de mint látni fogjátok, sajnos a legjobb igyekezetünk ellenére sem tudunk teljes képet mutatni nektek.

Mindenkinek igyekeztünk fellelni az elérhetőségét. Ez a Fidesz és a 2011 esetében nem volt nehéz, hiszen a postaládákba dobott anyagaikon szerepelt minden jelölt e-mail elérhetősége. Nekik ezeken az emailcímeken írtunk. Sajnos a Mi Hazánk, az MSZP és a független jelöltek esetében nem találtunk ilyen elérhetőséget a szórólapokon. Ebben a két esetben a jelenlegi és most is induló képviselőiknek írtunk, kérve, hogy kérdéseinket továbbítsák a többiek felé. Végül a független jelöltek közül a polgármester jelöltet a Facebookon keresztül kerestük meg, de aki jelentkezett nálunk, hogy megoszthassa meglátásait Veletek.

Mindenesetre, ha időközben befutnak újabb válaszok, azokkal frissítjük a cikket.

Feltüntetjük az emailcímeket, hogy ha szeretnétek ti is kérdezni, könnyen megtehessétek. Ha kérdésetek  van a körzetetekben induló jelöltekhez, nyugodtan írjatok nekik! Így legalább azt is megtudjátok, hogy mire számíthattok, ha Ö nyer. ?

 

Polgármesterjelöltek:

  1. Göbl Richárd 2011 Egyesület                                                       gobl.richard@husztizenegy.hu

Milyen konkrét intézkedéseket tenne, hogy kevesebb autó közlekedjen Budakalászon?

Nincs jó megoldás csak kevésbé rossz létezik. Tudjuk, hogy a pomázi elkerülő út szükséges. Tudomásom szerint részben a lakosság, részben az Önök és a Zöld vagy zaj elérte, hogy az út mellett majdan kiegészítő létesítmények legyenek, amelyek enyhítik az út szomszédságában élők kellemetlenségeit. A másik sokat emlegetett lehetőség az M0 megépülése. A fentiek csak részben jelentenek majd megoldást. Én azt a koncepciót támogatom, amelyik abból indul ki, hogy nem lehet újabb utakat – a fentieken túl – építeni, tehát a közlekedő járművek számát kellene csökkenteni! Erre számos lehetőség van. A legfontosabbak: tömegközlekedés, kerékpáros közlekedés, iskolabusz, P+R parkolók, építési szabályzat szigorítása

A fentiekhez persze komoly szemléletváltásra van szükség, amihez hosszabb átmeneti idő kell. Ne felejtsük el, hogy a fentiekkel a környezetünk oly annyira hangoztatott védelméért, saját egészségünkért is sokat teszünk. Én nagyon remélem, hogy még megélem azt, amikor a városközpont sétáló utca lesz, ahol egyáltalán nem fogunk autóval találkozni.

Hány fős településnek képzeli el Budakalászt 2024-ben?

Amennyiben a 2011 Egyesület képviselőjelöltjei pozícióba kerülnek, bizonyos vagyok benne, hogy nem lesz lényegesen nagyobb a lakosság száma. Félreértés ne essék, mindenkit szeretettel várunk a városunkba, de ne lakóparkba, hanem családi, kertes házba költözzön. Ehhez kell szigorítani az építési szabályzatot.

Mit szeret Budakalászban?

Manapság divat azzal válaszolni, hogy Budakalász természeti adottságai jelentik azt a vonzódást, ami ide köti lakóit. Egyesek még az itt élők kedvességét is említik. Én nem a fentiek miatt kerültem Budakalászra. A 80-as évek elején ismertem meg Budakalász legszebb lányát -bocsánat egyiket a sok közül – aki nem sokkal ezután már a feleségem lett, és ma is az. A feleségemen keresztül ismertem meg az akkor még kicsi falut. Együtt jártuk az erdőt a Kevélyen, tanultunk a tó partján, lementünk a Dunára evezni, megittam egy pohár sört a Sport vendéglőben, a Pintér kocsmában és közben megismerkedtem gyermekkori ismerőseivel, hiszen Ő itthon volt. Ma már azt mondom, hogy itt vagyok otthon.

  1. Rogán László FIDESZ                                                          nem érkezett válasz                                            laszlo@gmail.com
  2. Lázár Péter Független                                                    nem érkezett válasz
  1. számú egyéni választókerület:
  2. Miklósvári György Független                                                    nem értük el
  3. Nyalka Józsefné MSZP-DK                                                      nem érkezett válasz
  4. Máté István FIDESZ                                                          nem érkezett válasz                                            mate@gmail.com
  5. Rácz Miklós 2011 Egyesület                                                       miklos@husztizenegy.hu

Mit tart a két legfontosabb problémának a körzetében?

Az egyik legnagyobb probléma itt is – az egyébként egész Budakalászt érintő – rendkívüli mértékben megnövekedett autós forgalom, ami nagy terhet jelent az itt lakók számára. Ezt a problémakört súlyosbítja, hogy elmaradnak a problémára megoldást kereső intézkedések, a lakosság igényei nem kerülnek meghallgatásra.

Mit gondol, mivel tudná a legjobban segíteni a körzetet, amiben indul?

Elsősorban azzal, hogy a helyi lakosok érdekét képviselem. Be kell tartatni a közlekedési szabályokat, és az olyan rég esedékes beruházásokat meg kell valósítani, mint pl. a 11. út melletti zajvédőfal, járdák és útburkolatok létesítése, karbantartása.

Miért szereti azt a körzetet, amiben jelöltette magát?

Gyönyörű és rengeteg lehetőség rejlik benne. Mind az Omszk-tó, mind a Duna-part környezetét megfelelő odafigyeléssel olyan hellyé lehetne kialakítani, ami jobban szolgálná a helyi lakosság érdekeit. Olyan tereket szeretnék kialakítani, ahol mindenki szép és kellemes környezetben élvezheti a természetes, szabad levegőt.

  1. Pál Béla András Mi Hazánk                                                   nem érkezett válasz                                            bela@mihazank.hu
  1. számú egyéni választókerület
  2. Tolonics István FIDESZ                                                          nem érkezett válasz                                            tolonics@gmail.com
  3. Konczér Tamás Mi Hazánk                                                   nem érkezett válasz
  4. Kóder György 2011 Egyesület                                                       gyorgy@husztizenegy.hu

Mindenekelőtt köszönöm, hogy -bár nem kötelességük- lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra, szemben pl. a közpénzen működő Budakalászi Hírmondóval, melynek kötelessége lenne elfogulatlanul tájékoztatni. Ehelyett eddig csak a városvezetés kritikáinak, vádaskodásainak adott helyet, nekünk sem bemutatkozásra, sem reagálásra nem adott lehetőséget.

Mit tart a két legfontosabb problémának a körzetében?

Mindenkit érint az egyre elviselhetetlenebbé váló autóforgalom, ami növeli a balesetveszélyt, a zaj- és légszennyezést.

Kiemelendő a Jókai utcában az esővíz elvezetés hiányosságai. A lezúduló csapadékvíz a kertek végét is rendszeresen elönti. Ez bűzzel jár, táptalaja a szúnyogok és rágcsálók elszaporodásának, közegészségügyi probléma.

– Mit gondol, mivel tudná a legjobban segíteni a körzetet, amiben indul?

Praktikus, együttműködő embernek tartom magam, a körzetemben élő emberek mindennapos problémáival szeretnék foglalkozni. Ugyanakkor nem „magányos harcosként” akarok ezért dolgozni, hanem a 2011 Egyesület jelöltjeként. Legjobban akkor tudnám segíteni a körzetet, ha jelölttársaimmal együtt kapunk bizalmat, és beleszólásunk lesz a város ügyeibe.

– Miért szereti azt a körzetet, amiben jelöltette magát? 

Szeretem, mert itt lakom, ez az otthonom. Szeretem, mert kicsit minden benne van, amiért Budakalászt szeretjük: Védett, régi épületek, és korszerű újak; egyik végén az Omszki tó a másikon a Pilis lankái; fiatalok és idősebbek, templom, iskola, boltok, egyszóval minden, ami testnek és léleknek kellhet.

  1. Költő-Szántó Ildikó Erzsébet MSZP-DK                                                      nem érkezett válasz
  2. Horváth Erzsébet                Független

A körzet két fontos problémája: Átmenő forgalom folyamatos növekedése: zajban élünk, sokszor éjszaka is, egészségtelen levegőt szívunk, és gyakran vagyunk balesetveszélyben. Elfeledkeztek rólunk, rendezetlen a körzetünk: a HÉV-megálló, nincs mindenhol járda, hiányos a közvilágítás, nagyon hiányzik a Vasút sori ovi, egy játszótér.

Mivel tudna a legjobban segíteni?

Kitartó, jól érzékelhető képviselettel. Egy új közlekedési koncepcióval, hogy ne csak az Ófaluban élők viseljék a forgalom növekedése miatti terhelést.  Küzdenék az értelmetlen büntetgetések ellen, egy játszótérért az új ovi közelében, a Duna part rendbe tételéért.

Miért szereti ezt a körzetet?

Életem nagy részét, negyven évet itt töltöttem, itt dolgoztam 30 évet, itt neveltem fel a gyermekeimet. Tisztelem és kedvelem az Ófalut, az itt élőket, sok embert ismerek, és engem is sokan ismernek. Különlegesen szépnek, értékesnek tartom Budakalászt, és büszke vagyok rá.

  1. egyéni választókerület
  2. Váli István Frigyes 2011 Egyesület                                                       istvan.frigyes@husztizenegy.hu

-Mit tart a két legfontosabb problémának a körzetében?

A Berdó utcái rendezetlenek. A vízelvezetés hiánya miatt a köves utak kátyúsodnak. A két felvezető út nem alkalmas az egyre növekvő forgalom kiszolgálására.

Biztonságos gyalogos közlekedés: több helyen csak a forgalmas úttesten lehet gyalogolni, nagyot kell kerülni az átkelők és az átkötések hiánya miatt.

-Mit gondol, mivel tudná a legjobban segíteni a körzetet, amiben indul?

Szeretném a lakosságot és az itt élő szakembereket bevonni településrészünk, településünk jövőjének alakításába. Egyesületünkkel már elindítottuk a közösségi tervezés folyamatát. Ezt szeretném úgy kiteljesíteni, hogy a települést érintő döntések előkészítésének alapvető eleme legyen.

-Miért szereti azt a körzetet, amiben jelöltette magát?

Nem véletlenül választottuk otthonunknak. Tíz perc sétára van az iskola, a templom, a HÉV. Itt (még) nem jellemző a zsúfoltság. Némelyik utca végén patak csörgedez, némelyikről feltárul az Ófalu és a környék festői látványa. A kertek között kapuk vannak a kerítéseken, baráti, együttműködő a viszony az itt lakók között.

  1. Kaltner Károly FIDESZ                                                          nem érkezett válasz                                            kaltner@gmail.hu
  2. Hevesi Péter Benjámin Mi Hazánk                                                   nem érkezett válasz
  1. számú egyéni választókerület
  2. Schell Ottó Mi Hazánk                                                   nem érkezett válasz
  3. Láz József MSZP-DK                                                      nem érkezett válasz
  4. Czinke Zsuzsanna 2011 Egyesület                                                       zsuzsanna@husztizenegy.hu

Mit tart a két legfontosabb problémának a körzetében?

A Lég és zajszennyezést az Ófalun áthaladó óriási gépjármű forgalom miatt. A sok helyütt megoldatlan gyalogos és kerékpáros közlekedést, az utak, járdák és közművek rossz állapotát, közösségi tér hiányát.

Mit gondol, mivel tudná a legjobban segíteni a körzetet, amiben indul?

Az itt élők érdekeinek határozott érvényesítésével, a lakókkal folytatott szoros és rendszeres párbeszéddel. A közmeghallgatás erre jelenleg egy évben egyszer ad lehetőséget az itt élőknek. Sokkal gyakrabban van rá szükség. A városvezetésnek ismernie kell a lakosság véleményét, de sokszor válasz sem érkezik a leveleikre. A jövőt érintő fejlesztésekbe is be kell vonni a lakosságot, a közösségi tervezés nagyszerű módszer erre, szeretném, ha minél többször alkalmazhatnánk.

Miért szereti azt a körzetet, amiben jelöltette magát?

Mert ezt ismerem legjobban és mivel legjobban ismerem, legjobban kötődöm hozzá. Mivel nagyon kötődöm, már azt is szeretem benne, ami kevésbé szerethető jelenlegi állapotában. Ezért visszafoghatatlan késztetést érzek, hogy ezeken az állapotokon változtassak.

  1. dr. Krepárt Tamás FIDESZ nem érkezett válasz                                            drkrepart@gmail.com
  1. számú egyéni választókerület
  2. Sámson Jánosné MSZP-DK                                                      nem érkezett válasz
  3. Major Ede FIDESZ                                                          nem érkezett válasz                                            ede@freemail.hu
  4. Gazda Géza 2011 Egyesület                                                       geza@husztizenegy.hu

Mit tart a két legfontosabb problémának a körzetében?

Talán a legnagyobb kihívást az egysávos Klisovác, Kőbányai út jövőbeli forgalmának Budai útra való levezetése okozza. Az épülő iskola átadását követően a reggeli és délutáni forgalmi csúcsok tovább terhelődnek a kisiskolásokat szállító autókkal. Általánosan megállapítható, hogy az utcaképek rendezetlenek, elhanyagoltak. A közbiztonságot jelentősen befolyásoló közvilágítás hiányos, az árkok karbantartására, javítására nem fordítanak kellő figyelmet.

Mit gondol, mivel tudná a legjobban segíteni a körzetet, amiben indul?

Számomra fontos a személyes kapcsolat a közös feladatokban együttműködő emberekkel, hogy a napi gondokat, problémákat őszintén feltárva a közösség számára megtaláljuk a legjobb megoldásokat. A 2011 Egyesület szakmailag egy erős csapat, elhivatottak vagyunk a környezetünk és közös értékeink megőrzésére, gyarapítására.

Én elsősorban építőmérnöki tudásommal és tapasztalatommal támogatom az Egyesületet, megválasztásom esetén tisztességes munkával, hiteles tájékoztatással kívánom szolgálni körzetemet, városunkat.

Miért szereti azt a körzetet, amiben jelöltette magát?

Az 5-ös körzetnek közvetlen kapcsolata van a Pilissel, hatalmas zöld területek határolják, ami kedvenc közeli kirándulóhelyem, ahová akár minden nap gyalog elsétálhatok családdal, kutyával. Azt szeretném, ha ez még sokáig így maradna.

  1. számú egyéni választókerület
  2. Némethné Kormos Gabriella Mi Hazánk                                                   nem érkezett válasz
  3. Rogán László FIDESZ                                                          nem érkezett válasz                                            laszlo@gmail.com
  4. Csuhaj Lászlóné MSZP-DK                                                      nem érkezett válasz
  5. Forián-Szabó Gergely 2011 Egyesület                                                       szabo.gergely@husztizenegy.hu

Mit tart a két legfontosabb problémának a körzetében?

Szentistvántelepen az egyik legfontosabb feladat, hogy az északi elkerülő út ügyében a közelben lakók számára is elfogadható megoldás szülessen. A másik fontos problémakör, hogy a Zrínyi utca és az Ország út túloldalán, Pomáz közigazgatási területén meg kell akadályozni, hogy a lakosságot zavaró ipari-kereskedelmi beépítésekre kerüljön sor.

Mit gondol, mivel tudná a legjobban segíteni a körzetet, amiben indul?

Közgazdászként a racionális megoldásokra törekszem, az alapos és kitartó munka híve vagyok. Kapcsolatteremtő képességemmel és a tárgyalási tapasztalatommal jól tudnám szolgálni a körzetemben lakók érdekeinek képviseletét.

Miért szereti azt a körzetet, amiben jelöltette magát?

A családommal együtt igazi otthonra leltünk Szentistvántelepen. Szeretünk sétálni az emberléptékű, fasorokkal szegélyezett utcákon, barátságos emberek között. A cseresznyefák virágzása egészen különleges élmény. A legnagyobb érték a befogadó és egymásra odafigyelő közösség.

  1. számú egyéni választókerület
  2. Ercsényi Tiborné FIDESZ                                                          nem érkezett válasz                                            tiborne@gmail.com
  3. Márton András MSZP-DK                                                      nem érkezett válasz                                            martandras@gmail.com
  4. Nagel István 2011 Egyesület                                                       istvan@husztizenegy.hu

Mit tart a két legfontosabb problémának a körzetében?

A körzet valódi képviseletét a jelenlegi képviselő nem látja el, nem tartja a kapcsolatot az itt lakókkal, nem is Budakalászon lakik. A Pomázi út forgalmának csökkentését és az északi elkerülő út környezeti hatásának csökkentését (zajvédő fal, erdősáv), illetve a gyalogos közlekedés biztonságossá tételét (járdák, átkelők) tartom a legfontosabbnak.

Mit gondol, mivel tudná a legjobban segíteni a körzetet, amiben indul?

Közgazdászként és projektvezetőként megtanultam az üzleti életben hogyan kell a megfelelő döntéseket elérni és a fejlesztési feladatokat véghez vinni. Szeretnék lakótársaimmal aktív kapcsolatot tartani, hogy a körzet lakóinak érdekeit képviselhessem és a problémákra közösen találjunk valódi megoldásokat.

Miért szereti azt a körzetet, amiben jelöltette magát? 

Elsősorban az emberekért, lakótársaimért, akikkel szívesen beszélgetek, szívesen tettem eddig is az itt alakult közösségekért. Budakalászon lakom 20 éve, első perctől otthonomnak tekintem, szeretem a falusias, barátságos hangulatát, melyet sok veszély fenyeget az utóbbi időben, szeretnék tenni azért, hogy megőrizzük kincseit, visszaállítsuk értékeit.

  1. számú egyéni választókerület
  2. Schőnberger Ernő MUNKÁSPÁRT                                            nem értük el
  3. Balogh Csaba 2011 Egyesület  csaba@husztizenegy.hu

Balogh Csaba vagyok, a 8.számú választási körzet jelenlegi képviselője, ugyanakkor a 2011 Egyesület színeiben újra induló önkormányzati képviselőjelölt.

Az általam képviselt körzetben nagyon fontos tennivaló a Rózsa utcai és Kovács Lajos utcai járdák, valamint a Szentendrei úti járda felújítása, továbbá a Béke sétány teljes rendezése (járdafelújítás, útépítés, csapadékvíz-elvezetés, valamint a zöld felület rehabilitációja).

Mindenhol szükséges a téli és nyári csapadékvíz elvezetésének felülvizsgálata, végleges és megnyugtató megoldása (Szentendrei út, Mályva utca, Bimbó utcai szikkasztóaknál).

Elodázhatatlanul fontos a Klenity komplex közlekedéstechnikai felülvizsgálata, az ott élőkre háruló roppant mértékű járműforgalom megszüntetése.A biztonságos gyalogosforgalom biztosítása érdekében meg kell építeni a Kántor utcai járdát. További fontos feladat az itteni utcákból kimaradt fasorok pótlása, valamint az internetelérhetőség teljes kiépítése.

Mindezen feladatok megvalósítása természetesen az itt élők bevonásával történne, gondolok ez alatt a közösségi tervezés lehetővé tételére, valamint a legfontosabb kommunikációs lehetőségre, a családokkal történő folyamatos kapcsolattartásra, egyeztetésre.

Képviselőségem eddigi tizenhárom esztendeje alatt nagyon sok ismerősre, s mondhatom, barátra tettem szert a körzetben élők között. Megérintett gyászuk éppúgy, mint családjaik örömteli eseményei. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy amit ígértem Nekik, azt megvalósult végeredményként átadhassam részükre.

  1. Péli Mária MSZP-DK                                                      nem érkezett válasz
  2. Nádházi Zsolt FIDESZ                                                          nem érkezett válasz                                            nadhazizsolt1@gmail.com

2019.10.11.