Fontos gondolatok térségünk országgyűlési képviselőjétől

Share

Fontos gondolatok térségünk országgyűlési képviselőjétől – Reméljük, hogy értő fülekre talál

Egyetértünk Hadházy Sándor országgyűlési képviselővel (Fidesz-KDNP), aki részt vett a minap azon a lakossági fórumon, melyet a Pilis védelmére rendeztek, miután kiderült, egy magánvállalkozó újranyitna ott egy bányát. A terület védelme kapcsán elmondta, hogy „…A közösség ellenére ilyen típusú munkát nem lehet végezni” , aztán arról beszélt, hogy bár a helyiekkel van, szerinte ennél sokkal súlyosabban megterheli a környezetet, hogy ilyen sokan költöznek ide Budapestről. „Állítsuk meg ezt a folyamatot, mert amúgy soha nem lesz vége.”

Örülünk, hogy egyetért velünk, hisz tudjuk, hogy sok budakalászi gondolja ugyanígy és remél változást a városvezetés gyakorlatában.

Reméljük azonban, hogy az azóta történt beépítések és ezek közlekedési és infrastrukturális következményei okán határozottabban fogja képviselni álláspontját. Hadházy úrral egyébként csak azzal a kitétellel osztozunk véleményével, hogy nem a beköltöző családokkal van a baj, hanem a zöldterületek eladásával a lakosságszám drasztikus növelésére lehetőséget adó helyi szabályokkal és döntésekkel.

2019.08.29.