Elkezdődütt az óvoda bontása

Share

Péntek este búcsúztattuk a Vasútsori óvoda régi épületét. Szombat reggel el is kezdődött a bontás.
A rögtönzött búcsúztatón ez alábbi beszéd is elhangzott:

„Drága óvodánk!

Rendhagyó búcsú ez.
Úgy hozta az élet, hogy két éve már egyetlen gyermek sem fordult meg a falaid között. Az udvar is üresen áll azóta. Mégsem búcsúztunk eddig. Vártuk a csodát.
Most jött el az ideje, hogy elbúcsúzunk. Most jött el az ideje, hogy átadd helyed az új épületnek.
Hogy hamarosan, újra, gyerekzsivajtól legyen hangos a környék.
Bár tudjuk, hogy nem óvodának épültél,
– állítólag pálinkafőző és gázcseretelep is voltál hajdan, de eredetileg a szemben levő gyár tulajdonosa épített lakóháznak a gyárigazgató számára –
de mégis több generáció felcseperedő gyermekeinek szolgáltál otthonául napközben. Hiszen nem egy olyan család van Budakalászon, ahol nem csak a gyermek, de az apukája, anyukája is ide járt már. A csoportszobákban lévő linóleumot azóta sem cserélték és már nem is fogják. ? Az ágyakat sem cserélték azóta, de már ez sem számít.
Hálásak vagyunk, hogy tetted a dolgod amíg lehetett, a sok ráncfelvarrás ellenére is megőrizted karaktered, ütött-kopottan is védted, óvtad gyermekeinket.”

2019.08.05.