Nincs kijelölt mozgássérült parkoló az Omszk park parkolójában

Share

Tavaly feltűnt nekünk, hogy az Omszk-tónál lévő, nyáron elkészült parkolóban nincs kijelölt hely a mozgáskorlátozottak számára.

Mivel kormányrendelet (OTÉK 42§ 3.) szabályozza, hogy minden megkezdett 50 parkolóhelyből legalább egyet a mozgásukban korlátozottak részére kell kialakítani, megkérdeztük a közmeghallgatáson, 2017.12.12.-én, hogy mi ennek az oka és kértük a kialakítást. Akkor azt a választ kaptuk, hogy mivel eddig erre nem érkezet igény, valamint a tapasztalatok alapján ilyen probléma nem merült fel, nem jelöltek ki mozgássérült parkolókat, de semmi akadálya nincs ilyen várakozóhely kijelölésének.

Február 26-án megkérdeztük, hogy milyen módszerrel mérték fel az igényt. Bár erre a rendelet miatt nem is lett volna szükség, enélkül is ki kellett volna alakítani a helyet.
Ma ez a válasz érkezett:
Az Omszk Parkban felújított parkolóval kapcsolatban tájékoztatom, hogy eredeti elképzelésünkben szerepelt a mozgáskorlátozott parkoló felfestése. Ehhez az időjárási viszonyok már nem voltak megfelelőek (…).

Ismét érzünk némi ellentmondást a két nyilatkozat között, de ez eltörpül az örömünk mellett, hogy az önkormányzat eleget tesz kötelezettségének.

Reméljük ezzel megkönnyítettük a mozgásukban korlátozott embertársainknak a tó megközelítését, így közösen használhatjuk az új sétányt, pihenhetünk, levegőzhetünk a parkban.

2018.03.09.