Költségvetési az OKSB előtt, téma a Vasútsori óvoda

Share

Két napirendi pontot tárgyalt tegnap az Oktatási és Sport Bizottság. A bizottsági ülést Major Ede, az OKSB elnöke vezette le.

Az első napirendi pont a város 2019-es költségvetése volt. Ezzel kapcsolatban kért szót Márton András képviselő úr. Felvetette, hogy bár nem épül idén mégsem a Vasútsori óvoda, – az ígéretek ellenére -, Jó lenne, ha egy körülbelül 50 millió forintos összeget a város elkülönítene erre a célra, így a lakók is látnák a város elköteleződést. A módosító javaslat benyújtásához azonban szükség van arra, is, hogy megjelölje azt a tételt, ahonnan ezt a pénzt el lehet vonni, mivel jelenleg a költségvetés egyensúlyban van. Valamiről le kell mondani ehhez. A módosító javaslat beadására ma 10 óra volt a határidő.

A tavaly megpántlikázott, Vasútsorra félretett pénz az idei költségvetésben már nem őrizte meg Vasútsorra félretett jellegét, bekerült a közösbe és újra elosztásra került. Jelenleg elsőbbséget élvez az új iskola, mert a beruházást 2020-ig be kell fejezni. Ennek, a már lassan 4 milliárd forintot kóstáló beruházásnak az áldozata lett az a 140 millió Ft, amit tavaly tett félre a Városvezetés a Vasútsori óvoda önerőből, illetve pályázati pénzből és önerőből történő újjáépítésére. Jelenleg csak akkor épülhet az óvoda, ha lesz pályázati pénz. Ezt a Nyitnikék óvoda jelenlévő vezetőjével is egyeztették.
Udvarhelyi István Jegyző úr szerint, a kormány nemrég meghirdetett családsegítő programja miatt várható, hogy több lehetőség lesz bölcsőde/óvoda építési pályázatokon indulnia a mi településünknek is. Ebben reménykedik a Hivatal, de a pályázatokról még egyelőre nincsenek információnk. A Vasútsori ovi építésére eddig beadott pályázatok pontos számát Jegyző úr csütörtökön, a testületi ülésen megmondja, így nyomon tudjuk követni az eseményeket.

Mint írtuk a Patakpart Általános iskola közbeszerzése eredménytelenül zárult, mivel a kivitelezéshez csak a keretet meghaladó árajánlatok érkeztek. Márciusban az újabb közbeszerzés eredményeként remélhetőleg jobb hírt kapunk…

Az ülésen jelen volt még Balsai Judit a pénzügyi osztály vezetője, Balog Csaba képviselő úr, Kompaktor Jánosné, Pártai Lucia külsős tagok, Villám Zsuzsa bölcsődevezető asszony, a Nyitnikék és a Telepi ovi vezetői, valamint a Faluház igazgatója.
Szóba került még, hogy a Pomázi Orvosi Ügyelet szeretne 15 forint helyett 20 forint/fő díjat kérni a budakalászi lakosok ellátásáért, valamint az Ügyelet új gépkocsit vásárol, amihez Budakalász 500.000.- forinttal kíván hozzájárulni.
Ezenkívül Polgármester úr szabadságtervét vázolták, az utóbb felsorolt javaslatok is csütörtökön, a Testületi Ülésen kerülnek elfogadásra.

2019.02.27.