18 napja hallgat a polgármester

Share

Június 21-én került a postaládákba egy budakalászi személyeket, szervezeteket, köztük a CivilKalászt is becsmérlő iromány, melynek írói, terjesztői ismeretlenek, nevükben és a kiadvány címében azonban a kalászi szó szerepel.

A város jelenlegi testülete által elfogadott névhasználati rendelet értelmében a polgármester egyszemélyben dönt arról, hogy a Budakalász, budakalászi, kalász és kaláz szavakat engedélyezi-e használni szerveződés, újság, cégtábla stb. esetén. Sajnos úgy tűnik, hogy Rogán László polgármester szerint a Kalászi Kurir, mely olyan kifejezésekkel él, mint „a kutyaürítés bajnoka, „kalászi métely”, „zöld vagy szarj”, „erkölcsi zuhanórepülés”, méltó arra, hogy városunk nevét viselje.

A legfrissebb Hírmondóban kerestük az elhatárolódást és az önmérsékletre való felszólítást, reméltük, hogy Rogán László a város első embereként fog felszólalni a közélet és a közbeszéd lezüllesztése ellen, de sajnos ez nem történt meg, immár 18 napja.

Kikerült azonban a – többek között – alpolgármester asszony által kezelt Fidesz Budakalász facebook oldalra a minap egy minősíthetetlen utalás a budakalászi szervezetekre. Ezek után nem csodálkozhatunk, ha valakik feljogosítva érzik magukat a homályba burkolózva fröcsögni.

A kérdés, hogy tényleg ilyen Budakalászt akarunk? Ahol nincs valódi párbeszéd és a döntéshozók passzívan vagy épp aktívan hozzájárulnak mások mocskolásához akkor, amikor a támadás olyanokat ér, akik velük nem mindenben értenek egyet? Itt élünk egymás mellett és attól kell félni, hogy a zöldségesnél mögöttünk sorban álló ember álruhába bújva szitkozódik több ezer oldalon?

Szerintünk így csak rombolni és ártani lehet, ezért levélben kérjük a polgármester úrtól, hogy öntsön tiszta vizet a pohárba, szerinte szabad-e rágalmazni és uszítani egymás ellen a budakalászi embereket, ráadásul valódi nevük vállalása nélkül, Budakalász nevét besározva.

2019.07.09.