Összefoglaló

Összefoglaló 2023

Szokásunkhoz híven idén is elkészítettük összefoglalónkat a tavalyi évről. Fogadjátok szeretettel! Januárban beszámoltunk róla, hogy lezárult az M0 északi szektorának előkészítésére kiírt közbeszerzést. Februárban a Pomázi Civil Házban jártunk, hogy megnézzük az általunk is támogatott...

2022 Forgalomszámlálás eredmények (1. rész)

Mit csináltunk? Sok hónappal ezelőtt, immár harmadik alkalommal tartottunk CivilKalász Forgalomszámlálást. Eddig minden számlálásunknak más fő fókusztémája volt, az első 2017-esnek például a tranzitforgalom felmérése, a 2020-asnak pedig a belső “menekülőutak” (Csapás, Scholz, Jókai, stb)...

Összefoglaló 2022

Szokásunkhoz híven idén is elkészítettük összefoglalónkat a tavalyi évről. Fogadjátok szeretettel! Januárban · Csaknem egy évvel a bejelentésünk után végre elkezdték a Patakpart iskola mögötti építési sitt szennyezés felszámolását. Üröm az örömben, hogy a hatóság...