2022 Forgalomszámlálás eredmények (1. rész)

Share

Mit csináltunk?

Sok hónappal ezelőtt, immár harmadik alkalommal tartottunk CivilKalász Forgalomszámlálást. Eddig minden számlálásunknak más fő fókusztémája volt, az első 2017-esnek például a tranzitforgalom felmérése, a 2020-asnak pedig a belső “menekülőutak” (Csapás, Scholz, Jókai, stb) felmérése. A mostani számlálás előtt nagyon ambiciózus célokat tűztünk ki: mind a tranzit-, mind a belső forgalom nagyságának és eloszlásának minél teljesebb felmérését szerettük volna elvégezni. Ezt az önkormányzat által működtetett kamerarendszer adatainak felhasználása tette lehetővé, hosszas előkészítés után. Az adatvédelmi aspektusok “elintézése” tartott a legtovább, már az előkészítési fázist is egy év fölé emelve.
Végül fel tudtuk használni a kameraadatokat, így a városba bevezető utakra nem kellett két-két önkéntest állítani, akik így felszabadultak a belső mérési pontokra. Azonban a kapott adatok végül az előzetes elvárásainkhoz képest erősen limitált módon álltak rendelkezésre. Egyrészt adatvédelmi okokból a kamerákból rendszámokat még töredékesen sem kaptunk meg, így semmilyen hibajavításra nem volt lehetőségünk. Sajnos ennek még lesz jelentősége. Másrészt pedig a kamerák nem rögzítettek irányt, azaz csak közvetve tudtunk következtetni arra, hogy az adott autó befelé jött vagy kifelé ment a rögzítéskor. Értelemszerűen ez is csak töredékesen sikerülhetett.

Végül több, mint 20 önkéntes segített nekünk. Nekik ezúton is ezer köszönet! Ez a létszám elegendő volt ahhoz hogy, Budakalász területét öt részre tudtuk osztani az ábra szerint úgy, hogy a városrészek határain áthaladó forgalmat (a külterületi és dűlőutak kivételével) mindenhol számoltuk. Ezzel a módszerrel tudtuk követni az adott autós útvonalát, és tudtuk meghatározni, honnan indult, merre ment, és hova érkezett.
További önkéntesek híján a Berdót és a Duna-partot nem tudtuk külön mérni.


A bejövő adatok kiértékelése sajnos csak nagyon hosszadalmas adattisztítás után kezdődhetett meg, és hosszú hónapok munkája, programozók bevonása, automatikus hibajavító lépések kódolása után is maradt nagyságrendileg 10%-nyi adathiba. Bár 20%-nál magasabb értékről indultunk, de ez a szint még mindig messze meghaladja a várakozásaink szerinti 5%-ot. A néhány naponta érkező következő részekben közölt eredményeket kérjük ennek figyelembe vételével értékelni, felhasználni.

Kíváncsiak vagyunk, mit gondoltok ti a budaklászi forgalomról. Első kvízkérdésünk egyszerű.

Hány autó fordul meg Budakalászon egy hétköznapon?

A mérésünk a belső pontokon 6:15-8:15 ill 16:15-18:15 között történt, a kamerákon 0-24 óráig egész nap. Tehát a számba azt a (kevés) autót nem tudtuk beleszámolni, amely egész nap nem hagyta el a város területét, és csúcsidőszakban nem közlekedett a főutakon. Segítségképpen Budakalászon nagyjából 12000 lakos (2022) és 6500 autó (2020) van, Pomázon nagyjából ennek másfélszerese, Ürömön ennek kétharmada. Ezek az autók persze a garázsban is állhattak, a szomszéd településekről másfelé is közlekedhetnek, viszont távolabbi helyekről is jöhetnek hozzánk “vendégek”.
A. 6-8.000
B. 8-10.000
C. 10-12.000
D. 12-14.000
E. több

Előzmények:

Civilkalász forgalomszámlálás 2017

Civilkalász forgalomszámlálás 2020

Civilkalász mini forgalomszámlálás 2022