Aktuális ügyeink

Megalakulásunkkor elterveztük, hogy mindig lesz egy fő ügy, amivel foglalkozunk, így adott ügynek 100%-os figyelem jut majd és eredményesek tudunk lenni. Azonban az élet mint oly sokszor máskor, felülírta a terveinket. Budakalász gyorsan változik, alakul napkjainkaban, s így rengeteg a terv és az ezekkel kapcsolatos információ, így sajnos néha felaprózódunk, párhuzamosan több üggyel is foglalkozunk… Na de nézzük sorjában, mik a legnagyobb projektek, melyek jelenleg a fókuszban vannak és mik azok, amikkel már révbe értünk.

Omszk-park

Megalakulásunk óta szerettük volna elérni, hogy az Omszk parkba kutyával is lehessen sétálni. Évekig erre semmi esély nem mutatkozott, mert a városvezetés a következőképpen gondolkodott a dologról:

„A probléma valóban a szabályokat nem betartó kutyásokkal van. Ami a higiéniai okokat jeleneti. De itt nem csak arról van szó, mert, ha meggondoljuk azt, hogy a tó környékén ugye ott van a futópálya, sportpálya, kerékpá út, gyalogos út. Hogyha arra a részre gondolok, ami a most már ugye játszótér és fittneszpark. Tehát ha meggondoljuk azt a helyzetet – és akkor lehet, hogy egy kicsit megértőbbek lesznek a kutyások velünk szemben – hogy mit történik akkor, ha a futópályán fut egy anyuka mondjuk egy olyan babakocsibal, ami futóbabakocsival és benne van a kisbaba, a biciklis megy ugye a BMSE pálya mellet ugye a kerékpárjával, megy még néhány gyalogos és jön két kutyás. Tegyük fel, mindkét kutyás szabálykövetően, pórázon vezeti az ebet. Az ebek nem veszélyesek, barátságosak, csak éppen elszaladnak egymás felé. Mondjuk meglökik a kerékpárost, aki réseik a babkocsis anyukára és ott kialakulhat egy tömegbaleset.” Ercsényi Tiborné alpolgármester, 2016. 12.07. közmeghallgatás

Tapasztalva a döntéshozók iylen szintű ellenállását zöbbször kezdeményeztük egy kutyafuttató léátrehozásat, ami nem messze a tótól meg is valósult, Budakalász határában. Így viszont nem sok kutyásnak elérhető, ezért szorgalmazztulk további helyek kijelölését.

2020-ban az új városvezetés szerencsére már nem zárkózótt el a kutyák parkba engedésétől, így 2020 nyara óta lehet a tó partján kutyát sétáltatni.

Szeretnénk egy használhatóbb parkot, játszóteret az Omszk parkban. Kérésünkre épült meg ajárda is a futópálya mellé, hogy ne vezsélyeztessék egymást a hógyalog és futva közlekedők. A játszótér mérete jó, de a játékok veszélyesek, és nincs belőlük elég. A vastag kavicsréteg pedig amellett, hogy a gyerek lenyelhetik, a közlekedést is nehezíti ajátszótéren belül. A wc kérdése sm mwgoldot még teljesen. Eddig annyit sikerült elérnünk, hogy nyéri időszakban a nyilvános wc kulcse elkérhető egy ott működő vállakozástól.

A fentiekből talán látható, hogy az Omszk parkkal sok még a tennivaló, de örülünk az eddig elért eredményeknek is.

Gyalogút lezárása a bevásárlóközpontos felé

2017 márciusában vettük észre, hogy kerítésoszlopok kerültek elhelyezésre az Omszk Parkban a focipályák között vezető út mindkét oldalán. Telefonon megkerestük az Önkormányzatot és a körzet képviselőjét. Kiderült, hogy tényleg le akrják zárni az utat, így a faluból csak jókora kerülővel lehetne megközelíteni a bevásárlóközpontokat, ráadásul olyan útvonalon, ahol nincs is végig járda. Levélkampányba kezdtünk, hogy ez a terv ne valósulhasson meg, közben egyeztetésre hívtuk Sárosi Tibort a sportegyesület vezetőjét. Itt megtudtuk, hogy a döntés az ő kezükben van és sikerült is meggyőznünk, arról, hogy így nem zárhatják le az utat. Abban maradtunk hogy adddig nem helyezik fel a kapukat és a kerítést, amíg nincs végig járda a kerülőúton.

Ha a lezárást nem is sikerült megakadályoznunk, egyrészt egy évvel elodáztuk, másrészt azt is elértük, hogy a kerülőúton végig biztonságosan lehessen majd közlekedni. Végül 2018 nyarán zárták le az utat, amikor elkészült végig a járda a Sportcsarnok felé.

Ekkor a kutyafuttató felé egy ösvényt hoztunk létre, ahol lenyírtuk a füvet, rendszeresen összeszedtük a szemetet, mára már sokan közlekednek ezen a rövidebb útvonalon, ahol kutyával is lehet menni, (a hosszabb kerülőúton, ahová hivatalosan terelték a gyalogosforgalmat, nem lehet) de sajnos idősek, babakocsival közlekedők nem tudják használni a meredek töltés miatt, ezért sajnos nekik marad a hosszabb kerülőút. És ez amúgy is csak egy kitaposott ösvény, nem egy kulturált járda.

Éppen ezért a 2018-as közmeghallgatáson javasoltuk, hogy az önkormányzat építse ki itt a járdát, úgy, hogy mindenki számára használható legyen. Örömmel vettük, hogy megfontolandónak ítélték a javaslatot, de sajnos érdemi előrelépés még azóta sem történt, csak többszöri megerősítése annak, hogy komlyan foglalkoznak a megvalósítással.

Mozgássérült parkoló a szentistvántelepi HÉV állomásnál

Miután sikerült elérnünk, hogy az Önkormányzat a törvényi kötelezettségeinek eleget téve felfesse a mozgáskorlátozott parkolót az Omszk Parknál, több jelzést is kaptunk, hogy a Szentistvántelep HÉV megállóban lévő parkolóban sincs kijelölve ilyen hely.

2019. június végén jeleztük az illetékeseknek a problémát. Először azt a választ kaptuk, hogy azért nincs, mert az nem parkoló, hanem rendezvénytér. Ekkor javaslatot tettünk arra, hogy minősítsék át a területet parkolónak, hiszen amúgy is ekként funkciónál, láthatóan annak lett kialakítva. A javaslattal azért nem foglalkoztak, mert formailag nem találták megfelőnek. Nem tudták egyértelműen beazonosítani a javaslattevőt, holott válaszukra reagáltunk és az általuk adott iktatószámra hivatkozva küldtük a javaslatot. Ekkor (szeptember 21-én) minden elvárásnak maximálisa megfelelő javaslatot küldtünk, amire október 20-án meg is jött a válasz. Ahogy Hegyvári János a városfejlesztési osztály vezetője fogalmaz „ameddig a témában új önkormányzati vezetői álláspont nem érkezik, addig a hivatalnak nem áll szándékában a Budakalász, Szentistvántelep HÉV megálló környezetében lévő rendezvényteret parkolónak átminősíteni.”

Úgy tűnik, hogy a hivatal alkalmazottja, akihez javaslatunk került nincs tisztában a vonatkozó törvényekkel. Mivel megkövetelte tőlünk, hogy a törvényi előírások szerinti javaslatot nyújtsunk be,így erre a javaslatra vonatkoznak a kérdéses törvény egyéb előírásai is. A 2013. évi CLXV. törvény így fogalmaz:

 „‘A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat. (…) Ha a közérdekű bejelentés jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslatot tartalmaz, azt a jogalkotói hatáskörrel rendelkező személynek vagy szervnek is meg kell küldeni.”

Mivel az átminősítés testületi hatáskör, ezért nem a Városgazdálkodási osztály vezető hivatalnokának feladat eldönteni, hogy akarja vagy nem akarja elfogadni a beérkezett javaslatot. Azt 8 napon belül továbbítania kellett volna a jogalkotónak, azaz a képviselő testületnek. Erről válaszunkban tájékoztattuk a hivatal munkatársát.

2019. novemberének végén kézhezkapott levélben már úgy nyilatkozik a városfejlesztési osztályvezető, hogy a szükséges jogi és műszaki feltételeket körbejárják és a szükséges hivatali intézkedéseket megteszik.

Azóta sem került kijelölésre a mozgáskorlátozott parkoló Szentistvántelepen.

LEZÁRT ÜGYEINK

Mozgássérült parkoló az Omszk-tónál

2017-ben készült el a parkoló az Omszk Park Tanító utca és Sprti utcai sarkánál. HIába vártuk, a mozgássérült parkoló kijelölése a használatba adás után sem történt meg. A decemberi közmeghallgatáson meg is kérdeztük, hogy miért nem. Azt a választ kaptuk, hogy nem érkezet igény, valamint a tapasztalatok alapján ilyen probléma nem merült fel, ezért nem jelöltek ki helyet.

Februárban próbáltuk megtudni, hogy milyen módszerrel mérték fel az igényt. Bár erre egy kormányrendelet miatt (OTÉK 42§ 3.) nem is lett volna szükség, enélkül is ki kellett volna alakítani a helyet. Erre a tényre is felhívtuk a figyelmet. A válasz szrint az Omszk Parkban épült parkolóval kapcsolatban az eredeti elképzelésekben szerepelt a mozgáskorlátozott parkoló felfestése, de ehhez az időjárási viszonyok már nem voltak megfelelőek (…). Éreztünk némi ellentmondást a két nyilatkozat között, de ez eltörpült az örömünk mellett, hogy az önkormányzat eleget tesz kötelezettségének.

Végül a felfestés 2019. júniusában készült el.

Biztonságos átkelés megteremtése a Budakalász HÉV megálló és a Vasútsori Óvoda, Kalász Suli között

Régi vágya a Budakalász HÉV megálló környékén lakóknak és arra közlekedőknek, hogy az Ady Endre utca és a Vasútsor sarkán valamilyen megoldás szülessen a gyalogos átkelés biztonságosabbá tételére. Ez a kereszteződés köti össze a város hegy felöli oldalát a tömegközlekedéssel, sokan járnak erre iskolába, óvodába is, hisz mindkettő van a közelben. A sarkon egy katolikus templom is található. Az autósok nem veszik figyelembe a gyalogosokat, igaz, ha gyorsan jönnek, ahogy szoktak, nem is láthatják meg őket időben, mert itt az út majdnem derékszögben kanyarodik. Csúcsidőben nagy az autósforgalom és sok időbe telik, míg akad egy rés, amikor nem jön senki és át lehet surranni. Segítséget jelent, ha jön a HÉV és a sorompók lezárulnak, de ilyenkor is meg kell várni, hogy feltöltődön autókkal a sor a sarokig, mert különben ilyenkor sem állnak meg az autósok átengedni a gyalogosokat.

Sokszor, sok helyen szóba került már, hogy legalább egy zebrát fessenek fel ide, ami jelzi az autósoknak, hogy itt gyalogos forgalom is van. A sínek másik oldalán van is egy zebra, úgyhogy nem tűnt nagy kérésnek, hogy itt is legyen. Többen próbáltak egyedül utánajárni, hogy miért nincs itt zebra és hogyan lehetne elérni, hogy legyen. Sajnos nem jártak sikerrel.

2016 tavaszán Ercsényi Tiborné alpolgármester asszony rendkívüli szülői értekezletet tartott a Vasútsori óvodában, az óvoda tervezett bezárása miatt, ahol szülői kérdésre azt mondta, hogy fél éven belül meglesz a zebra a kereszteződésben. Sajnos ez is csak ígéret maradt, eltelt a fél év és még mindig nem történt semmi az ügyben.

Amikor 2016. szeptember végén megalakult a CivilKalász csoport, úgy gondoltuk, hogy ez lesz az első ügy, amit szeretnénk megoldani. Bemutatkozó levelünkben, melyet a Polgármester úrnak küldtünk jeleztük is, hogy ezzel a kérdéssel is szeretnénk foglalkozni, A polgármester úr a válaszában azt írta, hogy az Önkormányzat velünk egyetértésben megkereste és kérte a zebra kialakítását az Ady Endre utca-Vasút sor kereszteződésénél és ennek kapcsán levelet írt a Magyar Közútkezelő Zrt.nek. Ez 2016 októberében volt.

Utána jártunk és kiderítettük, hogy az az útszakasz a Közútkezelőhöz tartozik, mivel vasúthoz vezető út, valóban nem az önkormányzat a fenntartója. November 7-én mi is levelet küldtünk a Magyar Közút Nonprofit Zrt Pest Megyei Igazgatóságára Millián Anna megyei forgalomtechnikai és kezelői osztályvezetőnek, melyben kértük, hogy létesítsenek ezen a helyen gyalogátkelőt. Kérésünket meg is indokoltuk, sőt az óvoda és az iskola vezetői is támogatták a kezdeményezést, amit a beadványunkra rá is írtak, aláírásukkal, pecsétjükkel is ellátták.

Szerettük volna, ha a Budakalászi Önkormányzattal együttműködve sikerül elérni a célunkat, ezért személyes kerestük fel őket és adtuk át nekik is ezt a levelet, kiegészítve egy másikkal, amit a Polgármester úrnak címeztünk és kértük benne a támogatását. A Városfejlesztési osztály vezetőjével tudtunk beszélni, aki megerősítette, hogy a város is szeretne ide egy zebrát, ezért 2016 tavaszán írtak ők is a Közútkezelőnek, de sajnos választ még nem kaptak. Reméltük, hogy az általunk írt levél segít majd  előmozdítani a folyamatot és hamarosan célba is érhetünk.

Mivel a környező járdákat éppen felújítani készült az Önkormányzat, arra kértük őket, hogy amíg nincs meg a zebra végleges helye, addig azon a szakaszon ne építsék át a járdát, hiszen valószínű, hogy a zebra nem pont ott megy majd ahol a jelenlegi járda van, így újra meg kellene építeni azt a részt. Ezt a javaslatunkat el is fogadták. Ezek bíztató jelek voltak, nagyon reménykedtünk a gyors eredményben.

A járdaépítésre kilátogató Rogán László polgármester úrral egyik tagunknak lehetősége volt a helyszínen személyesen is beszélni a gyalogátkelőhely ügyéről, ő kategorikusan kijelentette, hogy az Ady Endre utcában soha semmilyen zebra nem lesz. Nem értettük a helyzetet, hiszen pár nappal előbb teljesen más hozzáállást tapasztaltunk az Önkormányzattól és reméltük, hogy csak félreértésről van szó.

Beadványunkra a Közútkezelőtől december 21-én jött meg a válasz, melyet izgatottan bontottunk fel. Csalódnunk kellet. A válaszból megtudtuk, hogy a Közútkezelő nem illetékes az ügyben. Bár az út az ő fenntartásukban van és az engedélyük is szükséges a megvalósításhoz, annak előkészítése, terveztetése, engedélyeztetése és megvalósítása mind önkormányzati feladat. A levél kitért arra is, hogy a Budakalászi Önkormányzatot erről már 2016. májusában hasonló részletességgel felvilágosították. Nem értettük, hogy a személyes beszélgetés alkalmával ezeket az információkat miért nem említették nekünk.

Az Önkormányzattól semmilyen hivatalos, írásbeli válasz nem érkezett a beadványunkra.

Ekkor döntöttünk úgy, hogy újabb beadványt készítünk az Önkormányzatnak, de ezt már a lakosságtól gyűjtött támogató aláírásokkal is kiegészítjük, remélve, hogy felgyorsíthatjuk a folyamatot. Ezt a levelet végül 194 aláírással együtt 2017. február 9-én juttattuk el az illetékesekhez. Leírtuk benne, hogy milyen választ kaptunk a Közúttól és megkérdeztük, hogy milyen lépések történtek eddig ill. mikorra várható a zebra megvalósulása.

A válsz 22-én már meg is érkezett. Ebből megtudtuk, hogy 2016 április 5-én megkeresték a Közútkezelőt, megbízták Kiss Tibor közlekedési mérnököt a folyamat végigvitelével. A 2017-es költségvetésben forrást is biztosítottak a megvalósításra. Ez nagyon bíztatónak bizonyult. Végre úgy éreztük, hogy elérhetjük a célunkat. A levél azonban úgy folytatódott, hogy a hatóság csak rendőrlámpa létesítése mellett engedélyezné a zebrát, amit az Önkormányzat, nem szeretne, mert az akadályozná az autósokat a közlekedésben. Ez elkeserítő volt. Jogosan merült fel bennünk a kérdés, miért élveznek elsőbbséget az autósok a gyalogosokkal szemben? Az autósoknak több joguk van a közlekedéshez, mint a gyalogosoknak? Miért nem a védtelenebb felet védi az Önkormányzat, miért az autósok érdekeit tartja szem előtt, akik eddig is élvezték a helyzeti előnyüket és ki is használták, amikor a szabályosan a sarkon átkelni akaró gyalogosoknak rendszeresen nem adták meg  a lehetőséget az átkelésre?

Mindenesetre utána jártunk a hatályos jogszabályoknak és úgy találtuk, hogy kialakítható úgy is a zebra, hogy az megfeleljen a szabályoknak, de ne kelljen jelzőlámpával ellátni. A műszaki előírások szerint a szélső sínszáltól 30 méterre, 50 méter. rel előre láthatóan, lehetséges gyalogátkelő kijelölése. Itt mindkét feltétel teljesíthető.

Ezeket 2017. március 13-ai levelünkben meg is fogalmaztuk, amit megint Ercsényinének címeztünk, hiszen a Polgármester úr Őt jelölte ki számunkra kapcsolattartónak még első válaszában.

Erre a levelünkre sem jött válasz.

Április 7-én egy szintén a zebrát támogató lakos e-mailt küldött az Önkormányzatnak és a katolikus templom papjának is, amiben megkérdezte, mi a helyzet most a zebrával és gyerekeit féltve sürgette az ügyet. A kapott válaszokat velünk is megosztotta. A Plébános is támogatását fejezte ki a zebrával kapcsolatban. Az Önkormányzattól Hegyvári úr válaszolt, aki a városfejlesztésen dolgozik. Válaszában kicsit részletesebben, de azt írta le, amit nekünk is Ercsényiné, azzal kiegészítve, hogy a keresik a lehetőségét, hogy lámpás kereszteződés kiépítése nélkül valósulhasson meg a zebra.

Ha ez az anyuka nem juttatja el hozzánk a kapott választ, erről sem tudnánk, hiszen nekünk nem adott információt az Önkormányzat azóta sem.

Június 15-én véget ért egy újabb tanítási év úgy, hogy a zebra ügyében még mindig nem történt előrelépés. Csalódottak voltunk és nem értettük a helyzetet. Ismét levélben fordultunk Ercsényinéhez, hogy tájékoztasson minket a fejleményekről.

2017. július 6-án vettük át a válaszlevelet, amiben azt ítja az illetékes előadó, hogy a gyalogátkelőhely engedélyezés alatt van.

Amíg a zebra nem épült még meg, addig is volt pozitív fejlemény a kezdeti állapothoz képest. Az aláírásgyűjtésnek és annak, hogy sokszor sokakkal beszélgettünk a problémáról és a veszélyes közlekedési helyzetről, meg lett az eredménye. Nap mint nap arra járva tapasztaltuk, hogy az autósok figyelmesebbek lettek. Már egyre gyakrabban állnak meg és engedik át a gyerekeket, felnőtteket egyaránt.

Végül a zebrát 2019. nyár elején vehettük használatba.

Mintagazdaság építését tervezi az Önkormányzat Budakalászon

E terv már a Fidesz-KDNP legutóbbi választási programjában is szerepelt. Erre hivatkozott is a városvezetés, hogy mivel abban benne volt, így arra is szavazott a többség, akik megválasztották őket. Csakhogy pontos információkkal a projekt létrehozása és a későbbi fenntartása költségeiről, valamint a pontos hogyanokról még 2017 márciusában sem rendelkeztünk. 2016 márciusában készült ugyan egy koncepcióterv, döntés előkészítő tanulmány, ez azonban több kérdést vet fel, mint amennyi választ ad. E tanulmány elérhető a város honlapján, itt: http://www.budakalasz.hu/wp-content/uploads/2015/08/%C3%96nkorm%C3%A1nyzati-major.pdf Emellett bár e tanulmányban a létrehozás költsége 168 millió forint, azóta a város Facebook oldalán megjelent bejegyzésben és a polgármester úr Pilis-Dunakanyari Hírmondóban megjelent PR cikkében is 100 milliós létrehozási költség szerepel.

Célunk tehát elsődlegesen egy lakossági fórum kiírása volt a témában, hogy informálódhassunk, tisztában legyünk a projekt részleteivel. Mi ezeket a kérdéseket tettük volna fel:

– A budakalasz.hu oldalon jelenleg elérhető koncepciótervben a projekt költségeként 168 millió forint olvasható, de az Önkormányzat Mintagazdaság-témájú facebook posztjában és a Pilis-Dunakanyari Hírmondó című újságban található PR cikkben 100 millió forint kerül említésre. Mennyibe kerülne valójában a projekt Budakalász városának?

– Mennyibe kerülne évente a Mintagazdaság fenntartása Budakalász városának? Mivel a Mintagazdaság esetében nem lehet megtérüléssel számolni a jelenleg nyilvános tanulmány szerint, így Európai Uniós pályázati támogatásra sem számíthatunk a fenntartással kapcsolatban (csak nyereséges projektekre hívható le támogatás). Ugyan tervez bevétellel a gazdaság például az ottani tojás és disznóvágásból származó hús eladásával, de ennek összege nyilvánvalóan elenyésző egy ilyen intézmény munkaerővel, állatokkal és infrastruktúrával kapcsolatos költségeihez képest.

– „A városban létesülő birtokközpont szerepe, hogy a vidéki életmódnak és a földnek visszatérhessen a becsülete, ami példát mutat a környéken élők és gazdálkodók, valamint a fiatal generáció számára. A városi gyerekek nagy része alapvető zöldségek és gyümölcsök termesztésével nincs tisztában, a növények gondozásával járó tevékenységekről hiányos a tudásuk, az állattenyésztéssel pedig szinte esélyük sincs megismerkedni. Ezeket az ismereteket frissítené és bővítené a Budakalászon működő mintagazdaság.” (dr. Krepárt Tamás, alpolgármester) Miért nem opció a fentiek elérése például a helyben lévő állattartó háztartások támogatásával, mondjuk pályázati formában? A helyben már meglévő és jól működő kis gazdaságok is példát mutathatnának, és igazán életszerűen bemutathatnák a vidéki életmód és a föld becsületét. Sokkal kevesebb pénzbe kerülne így az alpolgármester úr által megfogalmazott célok elérése, ráadásul, ha egy valódi háztáji gazdálkodás működésébe pillanthatnának be a gyerekek, akkor természetesebb lenne számukra, hogy mindez nem a „poros” múlt, hanem egy akár a 21. században is működőképes életforma.

– Hogyan és milyen turistaforgalmat remélnek a Mintagazdaságtól a szentendrei Skanzentől mindössze 4 kilométerre? Készültek-e számítások arra vonatkozóan, hogy reális-e, hogy a nem Budakalászon élők a Skanzen helyett, vagy akár mellett a Mintagazdaságot választanák a vidéki életmód megismerésének helyszínéül? Véleményünk szerint ez alapvető kérdés, hiszen a Skanzenben sokkal nagyobb területen és a tervezettek szerint sokkal több programlehetőséget kínálva várják az érdeklődőket.

– Készültek-e számítások arra vonatkozóan, hogy milyen plusz forgalom növekedést jelentene a város egyébként is terhelt útjain a projekt? Ha valóban nő majd a turistaforgalom, akkor az a közlekedés nehézségeit is felerősíti, mely már jelenleg is érzékeny és fájó pontja a városnak, a városban élőknek, de még a városon áthaladóknak is. Milyen fejlesztések vannak betervezve azért, hogy a már most is problémás közlekedés ne legyen még rosszabb a városban?

A 2017 decemberben a közmeghallgatáson megkérdeztük, hogy tervezik-e még a megvalósítást. Akkor azt a választ kaptuk, hogy nem tettek le a tervről, keresik a megvalósításhoz a forrásokat. Úgy tűnt, hogy 2019-ig ez nem sikerült, utána a megválasztott új vezetés már letett a megvalósításról és lakossági javaslatra közösségi kert megvalósításához átadta a területet a lakóknak. Így az eredeti, hasznos célok, jóval olcsóbban és természetesebb módon valósulhatnak meg, miközben a város a helyi kertművelők friss, helyben termett élelemmel való ellátottságát is segítik.

Luppa-tó budakalászi tulajdonrészének eladása

Februárban egy pályázatra lettünk figyelmesek a város honlapján, melynek témája a Luppa-tó vízfelület egy részének (25,9 HA) értékesítése 118 millió forintért. Mivel 2016 decemberében a közmeghallgatáson azt a tájékoztatást adta Ercsényiné alpolgármester a téma kapcsán, hogy nem tervezik eladni a Luppa-tó önkormányzati tulajdonát, igencsak meglepődtünk. Pláne, mikor kiderült, hogy ez ügyben már novemberben volt egy zárt ülésen való tárgyalás, a vásárlási szándékot jelző Gerendai Károly részvételével, amelyre egyénként törvénytelen módon az ott megjelenő civileket nem engedték be – bár a zárt ülésen nincs helye a testületen és az esetlegesen meghívottakon kívül másnak, az ülés elejére és a nyílt napirendi pontoknál jogosult lett volna ott lenni a lakosság és ha megszavazza a testületi többség, akkor akár fel is szólalni.

A 2017. február 23-i testületi ülésen, ahol a Luppa-tó eladását tárgyalták, megjelentünk és fel is szerettünk volna szólalni. Azonban a felszólalás lehetőségét a testület többsége ellenezte/tartózkodott, így nem tudtuk elmondani véleményünket arról, hogy Budakalász egyik közösségi és természeti kincsét egy 11 fős testület zárt ülésen tárgyalja. Pedig Pál Béla képviselő úr indítványozta, hogy a tó eladását nyílt ülése keretein belül tárgyalják, de a képviselő-testület ezt is leszavazta. Miután elhagytuk a termet, a képviselő-testület 6-4 arányban megszavazta, hogy a Luppa-tó vízfelület egynegyed részét 118 millió forintért Gerendai Károlynak eladja.

Bár a képviselő-testület akkor nem tartotta fontosnak, hogy tájékoztassa a lakosokat e fontos ügyről, Pál  Béla képviselő úr (Jobbik) és a Budakalász Duna-partért Egyesület lakossági fórumot szervezett, amire meghívták Gerendai Károly üzletembert és Bényei úr az Óbudai Tsz elnökét.

Az eladást nem sikerült megakadályozni.

Zebra megszüntetése a Lámpás kereszteződésnél

Az itt élőkkel folytatott beszélgetéseink során kiemelkedően sokan említették problémaként a Lenfonó HÉV megállónál lévő lámpás csomópont problémáját. A reggeli és déltuáni-esti időszakban hosszú sorok alakulnak ki minden irányban, 5-10 percre is növelve az átjutáshoz szükséges időt. Szakértőnk segítségével megpróbáltuk kideríteni  ennek okát. Úgy látjuk, hogy a legnagyobb probléma az, hogy a többször elvégzett forgalomszámlálás 40%-os autós forgalom-növekedést mutat a csomópont kialakítása előtti állapothoz képest. Ez a megnövekedett forgalom okozza a hosszú sorokat csúcsidőben.  Méréseink szerint a forgalom fele átmenő forgalom, így véglegesnek mondható megoldást csak a várost elkerülő utak jelenthetnek majd, de csökkenhet a dugó a belső autós forgalom csökkentésével is.

2018-ben az Önkormányzta azzal kívánta csökkenteni a kereszteződésben a várakozási időt az autósok számára, hogy megszünteti az egyik gyalogos átkelőhelyet. Ez teljesen elfogadhatalan, ráadásul haszontalan változás lett volna, nem okozott volna jelentős csökkenést a délutáni dugóban viszont jelentősen rontotta volna a gyalogos közlekedés biztonságát, ezért több fórumon is tiltakoztunk ellene. Többek között kérést küldtünk az engedélyező hatóságokhoz, hogy ne engedélyezzék ezt a tervet. Így tudtuk meg, hogy egyik illetékes hatósághoz sem került beadásra engedéylezési terv, – még a bejelentés után egy évvel sem – ebben az ügyben. Örömmel vettük tudomásul, hogy a városvezetés nem valósítja meg a tervezett átalakítást.

Lenfonó-parkoló

A tervezett parkoló miatt 27 fát terveztnek kivágni a Kárpátok őre szobor mögötti területen. Szerettük volna ezt megakadályozni, Szerintünk a parkolónak jobb helye lenne a sínek másik oldalán, a gyárral szemben lévő Önkormányzati tulajdonú területen. A parkoló kialakítsára beadott pélyázat nem került elbírálásra 2016-óta és a 2019-ben megválasztott városvezetés sem támogatja már ezt a tervet.