Rogán Lászlóhoz bejutni nem könnyű feladat. Nekünk már közel egy hónapja nem sikerül. Mivel heti fogadóórájára be kell jelentkezni a honlapon található információ szerint, április 30-án időpontot kértünk a hivataltól május 6-ára. Akkor nem, csak május 13-án tud minket fogadni a polgármester úr, tudtuk meg a titkárnőjétől. Elfogadtuk az új időpontot, de nem örülhettünk neki sokáig, mert nem sokkal a találkozó előtt a polgármester úr titkárnője szabadkozva lemondta. Mivel Rogán úr ezen a héten szabadságon volt, csak május 27-re kaptunk újabb időpontot, amit megint csak tudomásul vettünk és elfogadtunk. Ezt az időpontot ma délután négy után megint lemondták. Kíváncsiak vagyunk, hogy a mi nagyon elfoglalt polgármesterünknek mikor lesz egy kis ideje a Vasútsori ovival is foglalkozni. Azért szerettünk volna május elején bejutni Rogán László fogadóórájára, mert személyesen szerettük volna hangsúlyozni a Vasútsori ovi mihamarabbi megépítésének fontosságát és emlékeztetni őt arra, hogy tavaly azt ígérték, hogy idén végre saját forrásból megépül az óvoda. Nem lehet opció tovább pályázatokra várni, hiszen a gyerekek és az óvodapedagógusok lehetetlen körülmények között töltik napjaikat már évek óta. Emellett az eddig összegyűjtött aláírásokat is át szerettük volna adni neki. Sajnos erre úgy néz ki a jövő csütörtöki testületi ülés előtt már nem lesz módunk, így nem tudjuk személyesen meggyőzni az ügy fontosságáról a polgármester urat. A helyzet nem ismeretlen számunkra, hiszen már 2015-ben is, amikor a Vasútsori óvoda bezárása először felmerült, többszöri próbálkozások, és több hétnyi várakozás után tudtunk csak személyes találkozót kieszközölni Rogán Lászlóval. Mi akkor sem és most sem adjuk fel, Ti se tegyétek, írjatok Ti is a polgármester úrnak, alpolgármestereknek és képviselőknek, hogy megértsék, sokan várják el a Vasútsori ovi megépítését, hogy a csoportlétszámok az optimális szintre csökkenjenek és fellélegezhessenek a gyermekek, pedagógusok. Segítsetek, hogy a következő időpontra még több aláírás gyűljön össze.
2019.05.24.