Jogszerűtlen kilakoltatás

Share

Február elején számoltunk be arról, hogy az Önkormányzat a kilakoltatási moratórium ellenére, valótlan tartozásra hivatkozva felmondólevelet küldött egyik bérlőjének.

Utánajártunk, hogy áll most az ügy, mi történt azóta.

A lenti posztban szereplő levél a második volt ebben a tárgyban. Az elsőre a lakók azonnal válaszoltak és jelezték, hogy tudomásuk szerint nincs tartozásuk, kérték a részleteket, mire gondol mégis a hivatal.
Erre nem jött válasz, csak a lenti felmondólevél.
A lakók minden kifizetésület csekkekkel tudták bizonyítani, amit a hivatalba be is vittek. Ott az ügyintézővel tisztázták, hogy a hivatali nyilvántartásban van a hiba. Sőt az is kiderült, hogy mivel a lakás mérőórája közös a szomszédos lakáséval, ezért nemcsak a saját, de a szomszéd fogyasztását is ők fizethették. Az ügyintéző, „az egyszerűség kedvéért” arra kérte a lakókat, hogy írjanak egy kérvényt a tartozás méltányosságból való elengedéséről, amit a hivatal természetesen elfogad majd és így elengedi a nem létező tartozást. A bérlők érthető okokból nem kívánták ezt megtenni, hiszen ezzel elismernék, hogy van tartozásuk.

Sajnos azt kell mondjuk, hogy még nem sikerült megnyugtatóan rendezni ezt az ügyet. Egyenlőre azonban a lakók a bérleményben maradhatnak, a kilakoltatás nem történt meg.

2019.04.10.