Már mi is többször beszámoltunk róla, hogy a Szentistvántelepi Általános Iskola már hosszú évek óta kapacitását meghaladó gyermeklétszámot lát el. Ez konkrétan 200%-os kihasználtságot jelent. Az amúgy sem nagy udvarra így került évekkel ezelőtt négy konténerosztály.
A legfrissebb Hírmondóban az alábbi nyúlfarknyi közlemény értesíti a lakosságot, hogy az új termeket továbbra sem használhatják a diákok. Hogy lehet ez?
Az állam ugyan már 2014-ben (141/2014. (IV. 30.)) kiemelt beruházássá nyilvánította az iskola tetőtérbeépítéssel való bővítését, a munkálatok csak 2017 júniusban kezdőtek el. Hogy lehet ez? Megpróbáljuk felgöngyölíteni az eseményeket a város kommunikációja és a szülők tapasztalatai alapján.
2016. október 27-én az önkormányzat aláírta azt a szerződést, amiben megbízzák a kivitelezőt a munka elkezdésével. Még aznap „Indulhat a Telepi suli bővítése” címmel cikk jelenik meg Budakalász honlapján, melyben tájékoztatnak, hogy az építkezés elkezdését az önkormányzatnak sikerült a 2016. őszéről 2017. júniusra tolni a tanulók nyugalma érdekében. A várható átadás így 2017. októbere lett, az eredeti tervek szerint 2017. márciusára készült volna el a bővítés.
Kérdés, hogy érdemes volt-e több, mint fél évvel tolni a kezdést, hiszen így a következő tanév elejébe folyt bele az építkezés, jócskán felborítva az iskola életet és jócskán hátráltatva a régóta égető kérdés megoldását. A cikkben egyébként teljes költségként 95 millió forint szerepelt, az aláírt szerződésben 90 millió.
Végül a 2016-2017-es tanév 10 nappal előbb ért véget, hogy a munkálatok minél hamarabb elkezdődhessenek, de ez sem sokat segített.
2017. július 13-án arról számolt be a budakalasz.hu, hogy „Jól halad a Telepi iskola felújítása”. Itt megemlítik, hogy 15 millió forint saját forrásból újul meg az ebédlő.
Ezután alig több, mint egy hónappal, az augusztusi ebédbefizetés során észlelték a szülők, hogy az építkezés még javában folyik és így a gyerekeknek nem csak új tantermeik nem lesznek szeptemberre, de az ebédlőt sem tudják használni. A témát az RTL Híradó is feldolgozta egy riportban augusztus 27-én.
Budakalász városvezetése csak ezek után, augusztus 29-én tartotta fontosnak tájékoztatni a lakosságot, hogy csak novemberre készülnek el az új tantermek. Itt már csak 13 millió saját forrás bevonását említik az ebédlőre költeni. Az összeg csökkenésére nincs magyarázat.
Ekkor születik a döntés, hogy újabb konténereket telepítenek ebédlőnek az iskolaudvarra, amíg tart az építkezés, de szeptember első két hetében hideg ebédet kapnak a gyerekek, mert addig tart, amíg telepíteni tudják az új konténereket. A két hétből végül egy hónap lett.
2017. november 7-én újabb cikk jelenik meg a budakalasz.hu oldalon. „Januártól használhatják a gyerekek az új tantermeket” címmel. Ez újabb két hónapos csúszást jelent. A beruházás teljes költsége itt már 114 millió forint. A 20-25 milliós, az emelkedés okát nem közlik.
2018. január 9. A tantermek átadására még várni kell- írja a budakalasz.hu. A műszaki átadás januárban várható, a költözés februárban. Azt is megtudhatjuk, hogy az építkezésből adódóan az iskola tornaszobája, szertára, egyes konyhai helyiségek, illetve az ebédlő előtere is beázott. a tornaszoba bizonytalan ideig nem lesz használható.
Végül ősszel és egész télen az 513 gyerek a sáros udvaron gumicsizmában tesizett.
Az ebédlőt viszont januárban valóban használatba vehették.
Márciusban szülői értekezletet tartott az iskola, ahol a szülőknek áprilisi költözést ígértek.
2018. áprilisi Budakalászi Hírmondóban viszont ez olvasható: „Nem látható előre mikor tudják használatba venni az új tantermeket.”
Így jutottunk idáig.
Itt jegyeznénk meg, hogy mindkét budakalászi általános iskola komoly létszámtöbblettel küszködik jó ideje (a Kalász Suliban is két konténer osztály van már) és ezt az új iskola megépítése sem fogja teljes mértékben megoldani, hiszen az újonnan beköltöző családok gyermekei is ezekbe az intézményekbe fognak járni hamarosan. (Ercsényiné alpolgármester asszony csak a Prekobrdoban 300 beköltöző gyermekkel számol az elkövetkezendő években)
Érthető tehát, ha a szülők a tűrőképességük határán vannak. A zsúfoltság miatt elképesztőké a higiéniai állapotok, bár nagyon igyekeznek mindent megtenni ennek ellensúlyozására. Az iskola igazgatója és a tanári kar nagyon igyekszik az áldatlan állapotok ellenére is színvonalas munkát végezni.
Ezt mi is nagyon köszönjük nekik és kitartást kívánunk minden érintettnek a viszonyok rendezéséig.
RTL klub riportja 2017. augusztus:
http://rtl.hu/rtlklub/hirek/hasznalhatatlan-ebedlovel-indul-a-tanev
2018.04.19.