Ma kezdődik az Állampolgári Részvétel Hete, azaz az ÁRH.
Ennek keretében vehettek rész holnap a Schieszl Vendéglőben egy előadáson és műhelyfoglakozáson az önkormányzati integráció témájában és ennek keretében kerestük meg a választókerületünkben induló országgyűlési képviselőjelölteket, ahogy bemutathassuk őket nektek.
Amit hamarosan meg is teszünk. 🙂
Fontos számunkra, hogy a fásultságot és a kiábrándultságot leküzdve minél többen vegyünk részt a közügyekben és minél többen vegyünk részt a minket érintő döntésekben, hiszen így biztosítható, hogy a számunkra fontos dolgok megvalósuljanak. Ezért csatlakoztunk idén az ÁRH-n belül a „Te döntesz!” kampányhoz.
Kérjük, kísérd te is figyelemmel a hét eseményeit!
2018.03.19.