Megnéztük az új iskola terveit

Share

Hétfőn bementünk a Városházára és megtekintettük a jelenleg elérhető terveket az új iskola kapcsán. Ez sajnos nem az aktuális terv, a véglegesnek szánt kiviteli terveket Túri Attila főépítész tájékoztatása szerint április 20-ig fogják leadni, ebben már fog szerepelni például könyvtár is, mely az első tervekben még nem volt…

Túri Attila, Budakalász főépítésze hosszan beszél az új iskoláról az alábbi videóban: https://www.youtube.com/watch?v=tXHMwT7k3h8
Többek között az is elhangzik a videóban, hogy fedett kerékpártárolóból nem túl nagyot terveznek, “lesz nyitott és lesz fedett is, tessék időben menni az iskolába és akkor lesz fedett tároló”.

Március 13-án a pedagógusoknak, intézményvezetőknek tartottak tájékoztatót. Továbbra is több kérdés van azonban, mint válasz, ezért is indokolt a lakossági fórum megrendezése, melyet kezdeményeztünk is a polgármester úrnál. Addig is, az alábbi jegyzetben olvashatók a főbb elemek, melyeket az első tervben láttunk, bízunk benne, hogy hamarosan egy lakossági fórum keretében a szülők is részletes és pontos tájékoztatást kapnak, hogy tisztában legyenek vele, mire számíthatnak gyermekeikkel a 2018/2019-es tanév során.

Jegyzetünk itt olvasható:

A Városházán hétfőn megtekintettük a jelenleg nyilvános terveket az új iskola kapcsán.

A jegyzetben található információk nem teljes körűek, betekintésre és jegyzetelésre volt csak lehetőségünk.

A legfontosabbak:-16 tanterem, összesen 844nm
-tantermek általában 52 vagy 58 nm-esek
-nyelvi termek 41 és 64 nm
-informatika terem 36 nm
-háztartási szertár: 9,23 nm
-takarító szertár 3,95 nm
-tornaterem

Emeleten vannak:
-Titkárság 30 nm
-Tanári 83 nm
-Igazgatói 14 nm
-Igazgató helyettesi 14 nm

Mellékhelyiségek: lányoknak 14 fülke + 3 fülke az öltözőben valamint 8 mosdó míg fiúknak 10 fülke + 3 fülke az öltözőben valamint 8 mosdó és 16 piszoár.

Parkolók: a gazdasági udvaron 4 hely a dolgozóknak, külső nyitott: 35 (+ 5 “gyors”) hely.

Összköltség: bruttó: 1 milliárd 950 millió 300.000 forint (ebből a menedzsment 7.5% + ÁFA) – emlékeztetőül, az államtól összesen 2 milliárd forintot kaptunk kárpótlásul, ebből tervezték eredetileg az új iskola felépítését valamint az iskola környékének infrastrukturális fejlesztését, hogy legyenek megfelelő utak, amiken keresztül az iskola megközelíthető lesz.

Ezeken felül a kivitelező, talajvizsgáló, stb. cégek adatai találhatók meg a tervben.

Túri Attila, Budakalász főépítésze hosszan beszél az új iskoláról az alábbi videóban: https://www.youtube.com/watch?v=tXHMwT7k3h8

Többek között az is elhangzik a videóban, hogy fedett kerékpártárolóból nem túl nagyot terveznek, “lesz nyitott és lesz fedett is, tessék időben menni az iskolába és akkor lesz fedett tároló”.

2017.03.22.