Kéréseink a Közmeghallgatásra

Share

Ma 17 órától tartaja éves közmeghallgatását Budakalász képviselő-testülete.A CivilKalász előzetesen a következő kérdéseket küldte be, melyre a helyszínen várjuk a válaszokat és természetes, – ahogy szoktuk – itt is megosztjuk őket.

  • 1. A 2018-as közmeghallgatáson megtudtuk, hogy az Omszk Parkban két körben történt fakivágások engedélyezésekor az eljáró Pomázi hatóság 150 fa ültetését szabta meg. Tavaly megtudtuk, hogy 2020-ban ebből 70-et elültettek, de további 70 db fát 2021. augusztus 31-ig el kellett ültetni. Megtörténtek-e az ültetések? Hány fa elültetése van még hátra, ahhoz, hogy teljesüljön a 2016-os, 2018-as sportpályaépítések miatt kivágásra került fák – hatóság által előírt – pótlása? Ha még nem kerültek elültetésre a fák, mikor és hova tervezik ezek elültetését?
  • 2. Tavasszal a Zacc Építésziroda megkapta a megbízást a Vasút sori Óvoda kiviteli terveinek elkészítésére. Az ígéretek szerint az építkezés most ősszel indult volna el, de ez még nem történt meg Hogy áll a folyamat, mikor kezdődik az építkezés?
  • 3. A 2011 Egyesület választási kampányában ígéretként elhangzott a részvételi költségvetés bevezetése. Hogy áll ennek az előkészítése? A 2022-es költségvetés már tartalmazni fogja ezt a tételt? Milyen összeget terveznek ilyen célra elkülöníteni? Hogyan fog megvalósulni?
  • 4. A Lupa strandon a szezonban rendszeresek a nagy hanghatással járó események. Az önkormányzathoz hány bejelentés érkezett ezzel kapcsolatban idén?
  • 5. Júniusban azt a tájékoztatást kaptuk az Önkormányzattól, hogy nem csak a Lenfonó HÉV megállóban, de olyan közintézményeknél, ahol eddig nem volt – iskola, óvoda, bölcsőde – gondoskodnak a mozgáskorlátozott parkolók kijelöléséről. Mi a helyzet a mozgáskorlátozott parkolók, kijelölésével, felfestésével? Hol készültek el ezek?
  • 6. Az idei költségvetésben a Felsővár utcán járda, úttest, statika és vízelvezetés, légkábel kiváltás földkábelre, új közvilágítás létesítésének tervezésére és engedélyeztetésére 5 millió forint került elkülönítésre. Van-e már előrelépés a Felsővár utcával kapcsolatban?
  • 7. Hol tart jelenleg a Lenfonó területén feltárt környezetszennyezés ügye? Mikor kezdődhet el a kármentesítés?
  • 8. Hol tart jelenleg a Budakalászt északról elkerülő út tervezése? Mikor indulhat a kivitelezés?
  • 9. 2020-ban elindult a Budapest Fejlesztési Központ vasútfejlesztése, ami Budakalászt is érinti a HÉV vonal felújítása kapcsán Tájékoztassanak arról, milyen új fejlemények vannak a hév beruházásról! Mikor indulhat el a kivitelezés? Pontosan mi valósul meg?
  • 10. Kérjük számoljanak be róla, hány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokról tudnak Budakalászon, és milyen információik vannak ezekről a beruházásokról!
  • 11. A Patakpart iskola környéki elfogadott közlekedésfejlesztési koncepcióból meg tud-e valósítani a város egyes elemeket saját költségvetésből, pályázati pénzekre várakozás nélkül?

A közmeghallgatáson személyesen bárki tehet fel kérdéseket a testületnek, közérdekű ügyekben. Mi is a közmeghallgatás, hogyan készülj fel rá? A választ a linken találod.https://www.beleszolok.hu/…/2018/11/kozmeghallgatas.pdf292elért ember5aktivitás-2,9x alacsonyabbTerjedési pontszámBejegyzés kiemelése

2021.10.20.