Így indul a tanítás a kalászi iskolákban

Share

Posztunkat friss, aktuális információkkal FRISSÍTETTÜK. (2020.09.02.19:00)

A mai napon elkezdődött a tanítás a budakalászi iskolákban is. Mindkét iskola intézkedési tervet dolgozott ki a központi rendelkezésekkel összhangban, amit az intézményvezetők, Németh Rita a Szentistvántelepi Általános Iskola és Végh Attila a Kalász Suli vezetője eljuttatott a szülőkhöz is.Mint ahogy, Németh Rita megfogalmazta „a pandémiás helyzetre való tekintettel a legfontosabb feladatunk mindannyiunk egészségének a megőrzése. Nem kis feladat hárult az intézményekre, így ránk is, de igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat a lehető legnagyobb biztonságban tudhassuk.”

Legfontosabb rendelkezések:- Az ügyintézést a szülők regisztráció után, maszkban és kézfertőtlenítő használata után végezhetik, csak abban az esetben, ha elkerülhetetlen.

  • – A Telepi iskolában a gyerekeket egészségi állapotukról minden nap kikérdezik, szükség esetén hőmérőznek.
  • – Egyik iskolában sem kísérhetik be a gyerekeket a szülők. Hazamenetelnél a gyermekeket pedagógus kíséri a portához.
  • – A szülői értekezleteket mindkét iskolában online tartják.
  • – Szentistvántelepen az ebédbefizetést kérik lehetőség szerint átutalással rendezni.
  • – Felsőben, közös terekben a maszk viselése mindkét iskolában kötelező.
  • – A Telepi iskolában a tanároknak a maszk viselése órán ajánlott.
  • – Védőtávolság betartása öltözőben, mosdóban nagyon fontos. Testnevelés órákat lehetőség szerint a szabadban tartják. A Telepi iskolában az alsósok a saját termükben öltöznek, a felsősöknél az osztály egyik fele az osztályban, másik fele az öltözőben öltözik.- A kézfertőtlenítés az intézménybe érkezéskor mindenkinek kötelező, a Kalász Suli napközben a gyerekeknek az alapos szappanos kézmosást ajánlja.
  • – A közétkeztetés előre kijelölt időpontban, szervezetten folyik majd, poharakat, evőeszközöket nem szabad összefogdosni. Mindkét iskolában az étkező folyamatos fertőtlenítésről az Önkormányzat gondoskodik.
  • – A Telepi Suliban a termek intenzív szellőztetését a hetesek végzik, a Kalász Suliban a folyosókon is szellőztetnek.
  • – A Kalász Suliban a felső tagozaton a gyerekek egy szünetet kötelezően a szabadban töltenek, évfolyamonként beosztva.
  • – Fertőzés jeleinek észlelése esetén az illetőt el kell különíteni, amint lehet hazaküldeni, iskolaorvost értesíteni kell.- Tünet esetén csak orvosi igazolással térhetnek vissza a gyerekek, szülői igazolás idén nincs.
  • – Krónikus beteg vagy hatósági karanténban lévő gyermek hiányzása igazoltnak tekintett, nem kell orvosi igazolás, csak a krónikus betegség meglétéről vagy a hatósági karantén elrendeléséről. A tanuló ez esetbe otthon tanul, ahogy egyébként betegség esetén is.
  • – A digitális munkarend bevezetéséről az Operatív Törzs dönt, ahogy a normál munkarendre való visszatérésről is. Az intézményvezetők erről tájékoztatást kapnak. Digitális munkarend esetén az intézménynek gyermekfelügyeletet kell szervezni.- A tanítás mindkét intézményben 8-kor kezdődik.
  • – Tanévnyitó mindkét iskolában volt az elsősöknek az udvaron, a többiek az iskolarádión keresztül az termeikben követték azt.Mindkét iskola kéri, hogy a szülők tanítsák meg gyermekeiknek a köhögési etikettet: papír zsebkendő használata köhögéskor, tüsszentéskor, majd a használt zsebkendő szemeteskukába dobása. Hívják fel figyelmüket a többszöri kézmosás fontosságára, sajátíttassák el az alapos kézmosás technikáját.

2020.09.01.