Helyzet a Lupa-tónál

Share

Ahogy mi is beszámoltunk róla, egy szilveszter napján megjelent kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítette a Lupa Strand fejlesztését.

Sem Szentendrével, sem Budakalásszal nem történt erről egyeztetés, ezért a két város vezetése egyeztetésre hívta a beruházót. A budakalászi találkozón Gerendai Károly, a Kft. társtulajdonosa elmondta, hogy tavaly a Lupa-tónál tervezett, de a járvány miatt 2021 májusára elhalasztott Úszó Európa Bajnokság nyíltvízi versenyei okán szükséges beruházások és a parkoló tavaly tavasszal még függőben lévő hatósági engedélyezésének egyszerűsítése és gyorsítása érdekében kérték a kiemelt státuszt. A parkoló területe végül nem került a rendelet hatálya alá, így az ott folyamatban lévő eljárásokat az új szabályok nem befolyásolják. Jelenlegi terveikben – egy új kerékpáros bejárat megnyitása, – a Lupa-tó mederkotrása, – egy strandsport pálya befedése, valamint – két kisebb vendégház és – néhány horgászstég megépítése, illetve – a meglévő szolgáltatásaik karbantartása, fejlesztése szerepel.

A budakalászi oldalon egy kis területrészen megváltozik a beépíthetőség, 20 % helyett 25 %-ra nő, A vízfelület eddigi 3%-a helyett 5 % -ra lett telepíthetők speciális úszóházak. Megjelent a kormányrendelet indoklása is, amiből kiderül, hogy többek között az indokolta a kiemeltté nyilvánítást, hogy 15-20 főnek munkahelyet teremtsenek, írja a budakalasz.hu

Budakalász és Szentendre vezetői jelezték a beruházóknak, hogy igényt tartanak arra, hogy a területen tervezett ingatlanfejlesztésekről előzetesen értesüljenek és azokat véleményezzék. Ennek megfelelően a felek rendszeres, közös, szakmai egyeztetésekben állapodtak meg.

Budakalász:https://www.budakalasz.hu/kiemelt-beruhazassa…

Szentendre:https://szentendre.hu/kiemelt-beruhazassa-nyilvanitottak…

2021.01.25.