Email-ben kértük a város vezetését, hogy csatlakozzanak a Tiszta vizet a poharainkba! petícióhoz

Share

Mint tudjátok, 2021. őszén a Civilkalász is alapító tagja volt a Víz Koalíciónak, amely célul tűzte ki, hogy felhívja a figyelmet az ivóvízvezeték-hálózat és a csatornahálózat rossz állapotára, javaslatokat fogalmaz meg ezek felújítására, annak finanszírozására. 

Úgy véljük, hogy a vízkészletünk nemzeti kincs, amelyet nem a súlyának megfelelően kezelünk, és ezt Budakalászon is rendszeresen tapasztaljuk csőtörések, szennyvíz feltörések képében.
Az utóbbi hónapokban a Víz Koalíció petíciójához több ezer magányszemély, és az alapító civil szervezetek és szakszervezetek mellett további civilek, önkormányzatok, és egy önkormányzati szövetség a MÖSZ is csatlakozott. Úgy tudjuk, hogy egy másik önkormányzati szövetség, a TÖOSZ pedig támogatásra javasolja tagjainak a kezdeményezést.
Térségünkből, a DMRV területéről már Pomáz, Szentendre és Sződliget is csatlakozott, így most hivatalosan is megismételni tavalyi informális kérésünket, hogy Budakalász Város Önkormányzata is csatlakozzon a petícióhoz.

A támogató szervezetek rendszeresen frissített listája a petíció alatt érhető el.

https://szabad.ahang.hu/petitions/tiszta-vizet-a-poharainkba

Pomáz Képviselőtestületének döntése: 

https://onkormanyzati.tv/pomaz/2021_december_16?&type=1&w=530&h=330&pos=11802&fbclid=IwAR0SG0yoEtyQq5YTkLD-fEniBXMGnt8b53naahqoOSNqd4QiOp7K96bdRok
Szentendre Képviselőtestületének döntése (1 óra 9 perctől): 

https://www.facebook.com/Szentendreofficial/videos/315340973791171/