Az új iskola tervezett átadásának időpontja 2021.02.19.

Share

Április 29-én szerződésmódosítást írt alá az Önkormányzat a kivitelezővel. Ebben megállapodnak, hogy az eredeti átadási határidő, 2020. május 19 helyett csak 2021. február 19-én adják át a kész épületet. Ez összesen 9 hónap csúszást jelent. Így a teljes kivitelezési határidő 14 hónapról 23 hónapra nőtt.
Az indoklás szerint a kivitelező nem tudott arról, hogy régészeti feltárás lesz szükséges az építkezés megkezdése előtt. Nem tudott a talajvízről sem. Ezek okozzák az építés idejének több 60%-os növekedését.
Megdöbbentő, hogy ezekről a kivitelező nem tudott, hiszem csak mi többször felhívtuk ezekre a körülményekre a figyelmet már 2016-tól kezdve, amikor az építkezés helye nyilvánosságra került. Amikor mód volt rá, a kivitelezőnek is. Természetesen rajtunk kívül is sokan jelezték ezt az önkormányzatnak, aki kiírta a pályázatot, de úgy tűnik ezekről a körülményekről elmulasztotta a pályázókat tájékoztatni. Ezek szerint a pályázók sem vették a fáradságot, hogy felderítsék az építkezés helyét, körülményeit. Más oka nem lehet, hogy nem számoltak a régészeti feltárással és a talajvízzel a patakparti mocsaras területen.
Ezek a problémák felmerültek a 2019-április elsején tartott tájékoztatón is, ahol a kivitelező képviseletében jelen lévő Nagy Balázs elmondta, hogy amikor a talajvizsgálat készült, másfél méter mélyen találtak talajvizet, ami nem probléma. Mint mondta, majd meglátjuk menet közben, hogy okoz-e ez problémát. Ezek szerint okozott, nem is kicsit.
A tájékoztatóról szóló beszámolónkat itt találjátok.
Az építkezésről képes beszámoltokat itt tudjátok követni.

A szerződés módosítást a www.kimittud.atlatszo.hu oldalon Rácz Zoltán adatigénylésére adott önkormányzati válaszban találtuk.

2020.05.04.