2011 Egyesület választási fórum

Share

Kedden mi is részt vettünk a 2011 Egyesület fórumán.

A Faluház bálterme zsúfolásig megtelt. Öröm volt látni a sok biciklit a parkolóban. 🙂

A rendezvény elején minden képviselőjelölt és a polgármesterjelölt ajánlási ívét alá lehetett írni. A pultoknál a jelöltek álltak, így már itt lehetőség nyílt a megismerkedésre.

Először az egyesület programját ismerhettük meg. Minden jelölt és néhány egyesületi tag saját témát mutatott be, mint például, közlekedés helyzete, tervek a problémák megoldására, az önkormányzati működés javításának lehetőségei vagy a nagy ütemű beköltözés lelassításának lehetőségei.
Ezután Dr Göbl Richárd polgármesterjelölt mutatkozott be. Őt követték a képviselőjelöltek körzetenként.

Az egyesület programja nagyban megegyezik, a mi elképzelésinkkel is ezért örülnénk, ha minél többen bekerülnének a városvezetésbe.
A rendezvény végén a közönség soraiból is többen elmondhatták véleményüket és kérdéseket tehettek fel a jelölteknek. A Budakalászért Védegylet és a Jobbik budakalászi alapszervezete is itt fejezte ki támogatását az egyesület felé. Ezért egyik szervezet sem indít jelölteket a választáson.

2019.09.06.
.