Két témánk a közmeghallgatásról: rendészet és a jegyző

Share

Ma két egymáshoz kapcsolódó témával készültünk nektek a közmeghallgatásról.
Az első Udvarhelyi István jegyző úr rendészként való működésére vonatkozott, a második pedig arra, miért városrendész fogadja a hivatalba érkezőket az ügyfélszolgálaton.

Lent Jegyző úr válaszait olvashatjátok:
„A következő kérdést szintén a Civilkalász tette föl. Rám vonatkozik. Azt kérdezik, hogy én, mint a rendészetnek a felettese, akinek a rendészek beszámolási kötelezettséggel tartoznak, én magam is részt veszek az ő egyenruhás tevékenységükben, akkor ez nem ütközik-e valamilyen jogszabályba?
Ugye azt kell látni, hogy jelenleg a városnak az úgymond védelmi, vagy közbiztonsági képessége négy elemen nyugszik. Az egyik az a rendész kollegáknak a tevékenysége, akikkel a leggyakrabban lehet találkozni. A második nagyon fontos elem az öngondoskodás, amivel a lakos, a lakókörnyezetben élők, illetve különböző technikai eszközök segítségével meg tudják magukat védeni. Előfordulási gyakoriság szempontjából sajnos a harmadik helyre csúszott a rendőrség. És arról kell, hogy beszéljünk, hogy a negyedik láthatatlan pozícióba pedig a polgárőrség manőverezte magát az elmúlt években.(…) Azt kell, hogy mondjam önöknek, hogy ilyen körülmények között minden további nélkül minden egyes kézre szükség van, akinek erre képesítése, jogosultsága van. Nekem is van ilyen. Tehát ez egy szükséges képzést követő lehetőség, hogy ebben részt lehet venni. Az a körülmény, hogy a rendészek kinek tartoznak beszámolási kötelezettséggel? Erről azt tudom önöknek nyilatkozni, hogy a körünkben jelenlévő, környezetvédelmi és rendészeti osztálynak a vezetője, Fetter Bea kolleganőm a rendészetnek egy kiváló és szakszerű irányítója. A rendészet közvetlenül az ő irányítása alá tartozik. Az összes köztisztviselő felett viszont nekem van ellenőrzési jogköröm. (…) Meg kell vallanom, egy kicsit szerénységre kell, hogy magamat intsem, mert az elmúlt két évben nem tudok felmutatni intézkedést. Rendészeti intézkedés nem fűződik a nevemhez. Egyetlen egy bírságot, figyelmeztetést vagy feljelentést nem mondhatok a magaménak. (…) Az én rendészeti tevékenységem elsősorban ezeknek az önkormányzati rendezvényeknek a biztosítási vezetésében fognak elsősorban kimerülni. Úgyhogy velem elsősorban majd a futóversenyeken , a kerékpárversenyeken és hasonló helyszíneken találkozhatnak. Illetve a nyári időszakban, amikor megerősített szolgálatot kell adni, abban én is részt veszek, mert ez valahogy így normális. Nagyon sokat lehet egyébként tanulni a kollegáktól, akik a terepen végzik a munkájukat. És örülök egyébként annak is, hogy pont egy civil szervezet tette fel ezt a kérdést. Feltett szándékunk ugyanis újjáalakítani a polgárőrséget, hogyha ez a szervezet valamilyen módon megszűnt. Én minden civilt arra biztatok, hogy tegye magát hasznossá a közösség szempontjából, közrendvédelem oltárán is hozzon áldozatokat. Úgyhogy én nagy örömmel fogom fogadni, hogyha a Civilkalász részéről is lesznek olyan jellegű önkéntesek, akikkel számolni tudunk egy immár professzionális alapokra helyezett polgárőrség működése során is.

A következő kérdést szintén a Civilkalász jegyzi. Azt kérdezik, hogy rendész kolleganőm, aki – ezt csak kiegészítőleg jegyzem meg – egyúttal iktatási feladatokat is ellát a hivatalban. Hogy miért egyenruhában fogadja az ügyeiket intéző lakosokat? / Ennek praktikus okai vannak. Tehát a kolleganő, mint mondottam, nem csak és kizárólag rendészeti feladatokat lát el. Ő a rendészeti osztály alárendeltségében van. Vezényelve van az igazgatási feladatok ellátásra is, gyakorlati, praktikussági okokból: abban az esetben, ha szükség van arra, hogy valamelyik kollegával kimenjen helyszínelni vagy valahol biztosítani kell azt a két főt, ami kell egy helyszíneléshez. (…) Azoknak, akik meg rendészeti feladatot látnak el, azoknak elő van írva, hogy törvény szerint viselni kell az egyenruháját. Nyilván kell, hogy kéznél legyenek a felszerelései.

2018.10.30.