Ma kezdték meg a Kolónia 100 éves épületének bontását.

Share

2015 júliusi Hírmondóban jelent meg először a hír, hogy az önkormányzat az új lakáspolitikai koncepciójában bontásra ítélte a Kolóniát. Ez egy a Lenfonó gyár mögötti, 16 lakásos társasház, amit a XX. sz elején építtetett Klinger Henrik gyártulajdonos a gyár munkásai számára. Az elmúlt évekig önkormányzati bérházként működött.

A cikkben arra hivatkozva tartják szükségszerűnek a bontást, hogy az épület életveszélyes. A veszély elhárítása, – elektromos rendszer cseréje, kémények, fűtés, szigetelés felújítása, – 50 milliós költség lenne, amit a város nem tud előteremteni. Most a város történelméhez szorosan kötődő épület karbantartása helyett 30 millió forinttért lebontják azt.

Vasárnap elmentünk és személyesen győződtünk meg róla, hogy noha állításuk szerint az épület életveszélyes, semmilyen kerítés, de még egy tábla sem akadályozza a bejutást vagy hívja fel a figyelmet a veszélyre. Beljebb kerülve kiderült, hogy az épület korához képest jó állapotban van és bár felújítást valóban igényelne, bontásra biztosan nem érett.
Képviselőktől tudjuk, hogy ők sem láttak olyan szakvéleményt, ami a bontást indokolná.

2015 őszén költöztették ki az ottlakókat, köztük 40 éve ott élő nyugdíjas, volt textilgyári munkásokat is. Akiknek érvényes szerződésük volt, más önkormányzati bérlakásokba kerültek, akiknek azévben lejárt a szerződése, azt már nem hosszabbították meg, magyarul utcára kerültek. Mint ahogy azok is, akiknek volt lakásaiba az innen kiköltözők kerültek.
Két évig állt tehát üresen 16 lakás, miközben van olyan család Budakalászon, aki 10 éve várja, hogy önkormányzati bérlakásba kerüljön.

A cikk szerint 500 ft/m2 áron voltak bérbe adva a lakások itt. A két év alatt 10-15 millió forint bevételtől is eleshetett emiatt a város. Ha ehhez hozzáadjuk a bontás költségeit igencsak megkérdőjelezhető a döntés gazdasági, társadalmi haszna a felújítással szemben.

Mi lesz ezután a telek sorsa?

A decemberi Közmeghallgatáson egy hölgy a Kolónia bontásával és további sorsával kapcsolatban tett fel kérdéseket. Itt tudtuk meg, hogy a bontásra december 21-én hirdettek nyertest. Január 10-én tervezték kezdeni a munkát, ami 3-4 hétig tart majd és a környéken lakók korlátozásokra , a teherautók és a munkagépek zajára számíthatnak a munkálatok alatt.
A terület egyelőre nem kerül újbóli beépítésre, zöld terület lesz. Addig biztosan park marad a Kolónia helye, amíg el nem dől a Lenfonó sorsa. A rendezési tervben továbbra is lakóövezet marad, tehát bármikor új társasház épülhet a régi helyére. Az nagy valószínűséggel már nem önkormányzati tulajdon lesz.

Sajnáljuk, hogy Budakalász egy ilyen értékkel kevesebb lesz és mindezzel együtt sok család is elveszti biztos lakhatását.

2018.01.24.