Levélváltás a zebrával kapcsolatban

Share

Február végén levelet kaptunk Ercsényi Tiborné alpolgármester asszonytól, aki a kapcsolattartónk az Önkormányzatnál.

A levél tárgya az Ady Endre utcai zebra. A levélből sajnálatos módon az derül ki, hogy a városvezetésnek fontosabb az autósok kényelme, mint a gyalogosok biztonsága.

Az alább olvasható válaszunkban kértük, hogy döntésükkor vegyék figyelembe, hogy ezen a helyen nem csak azért nagy a forgalom, mert a HÉV-hez sokan mennek arra, hanem, mert iskolába és óvodába járó gyerekek is átkelnek itt. Féltjük őket egy balesettől. Reméljük ezt mérlegelő döntés születik majd a zebra ügyében.

Ady E. u. – Vasútsor kereszteződésében

Ercsényi Tiborné

Alpolgármester asszony

Tisztelt Címzett!

Köszönettel kézhez kaptam 2017. február 16-án kelt válaszát a gyalogátkelő létesítésével kapcsolatban. Ebben leírtakra vonatkozólag a következő észrevételeket teszem:

A levél, amire Ön hivatkozik, nem a 2016. november 7-ei, gyalogátkelőhellyel kapcsolatos beadványunkra érkezett válasz, hanem a 2016. október 21-én beadott, Polgármester úrnak címzett levelünkre.

Információi helytállóak azzal kapcsolatban, hogy az eredeti, november 7-ei beadványt személyesen juttattuk el a Hivatalba és ez ügyben beszélgetést folytattunk Hegyvári János osztályvezető úrral is. Ő arról tájékoztatott minket, hogy 2016 tavaszán levet küldött az Önkormányzat a Magyar Közútkezelő Pest Megyei Igazgatóságára a zebrával kapcsolatban, amire azóta sem érkezett válasz.

Ezen felül személyesen Rogán László polgármester úrral is beszéltem a gyalogátkelőhely ügyéről, aki kategorikusan kijelentette, hogy az Ady Endre utcában soha semmilyen zebra nem lesz. Természetesen erről Önnek nem lehetett információja. Azért írtam le mindezt, hogy érthetőbb legyen aggodalmunk a zebra miatt.

Hegyvári úrtól kapott információ egyébiránt helytelen volt, ugyanis a Közútkezelőtől kapott tájékoztatás szerint Ők az év májusában, levélben informálták Önöket a zebra létesítéséhez szükséges lépesekről. Az Ön által küldött levélből ki is derül, hogy már 2016 áprilisában megbízást adtak egy szakembernek, hogy folytassa le a szükséges egyeztetéseket.

Megnyugtató számunkra, hogy a költségvetésben különítettek el összeget a gyalogátkelőhely megvalósítására. Elkeserítő azonban, hogy az válasza szerint az Önkormányzat az autósok kényelmes és gyors haladását fontosabbnak tartja, mint a gyalogosok biztonságos átkelését, beleértve sok kisgyermekét, akik az óvoda és iskola miatt naponta legalább kétszer kelnek át ezen a szakaszon.

A műszaki előírások szerint a szélső sínszáltól 30 méterre, 50 méterrel előre láthatóan lehetséges gyalogátkelő kijelölése. Itt mindkét feltétel teljesíthető, ezért kérjük döntésüknél vegyék figyelembe az itt élő, gyalogosan közlekedők biztonságát. Mi, akik a támogató ívet aláírtuk a gyalogátkelőhely kiépítésével kapcsolatban, féltjük a gyermekeinket egy esetleges balesettől.

Köszönöm figyelmét!

Budakalász, 2017. Március 13.