Megszavazta a testület a Lupa tó eladását

Share

UPDATE: A képviselő testület 6 igen, 4 nem szavazattal döntött a Luppa-tó önkormányzati vízfelület eladásáról.

Ma ott voltunk a testületi ülésen, de sajnos nem kaptunk szót és a zárt ülést sem szavazták meg nyíltnak. Krepárt Tamás alpogármester úr értetlenkedett, hogy miért kellene a Luppa-tó ügyét másként kezelni, mint egy bármilyen más budakalászi ingatlan eladását. Pedig nem nehéz belátni, hogy vízfelületből kevés van, míg szárazföldi ingatlanból sok, nem is említve a tó természeti értékét. Emellett szomorú, hogy bár városunk két tóval is rendelkezik (a Luppa-tó esetén résztulajdon) nincs egy önkormányzati fenntartású, olcsó strandolási lehetőség.

A sajtó részéről jelen volt a Budakalászi Hírmondó, a VKC TV, az N1 tv stábja és egy újságíró.

3 óra előtt 5 perccel már ott voltunk, de mire rövid várakozás után a terembe vezettek minket, már elkezdődött az ülés. Pál Béla képviselő úr kezdeményezte a nyílt napirendi pontot a Luppa-tó ügyében, Márton András képviselő úr pedig kérte a névszerinti szavazást is. 4 igen Márton, Hantos, Pál, Balog képviselő urak, 6 nem arányban nem fogadták el egyiket sem. Összesen hatan jelentünk meg civilek, de ez a munkaidőben tartott ülés esetében nem meglepő.

Pál Béla képviselő úr kérdéseket tett fel a Luppa-tó körüli földmunkákkal kapcsolatban. Megtudhattuk, hogy a Hermesz melletti tópartra vezető úton munkálatok folynak, a tó eladni kívánt része melletti szárazföldi részre földet hordanak. Ezekről az önkormányzat nem tud, azt ígérték, utánanéznek. A zárt ülés előtt Tolonics képviseló úr kérte, hogy Madarász Csaba kapjon szót, ezt a testület 5-5 arányban nem fogadta el. Később Márton András képviselő úr kérte, hogy Szép-Magyar Ágnes kapjon szót, de sajnos ezt sem fogadta el a testület. Ezután a megbeszélés rövid szünet után zárt ülés keretein belül folytatódott.

Készítettünk videókat is, hamarosan további részleteket is közlünk.

2017.02.20.